Sikerült új kormányt választani. Annak örülök, hogy a parlament arra hasonlít, amire kell – mondta Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió kedd reggeli műsorában. A VMSZ elnöke hozzátette, a parlamenti ülésein az ellenzék is az ő elvárásai szerint viselkedett.
„A miniszterelnök semmilyen politikai múlttal nem terhelt, nemzetközileg is elismert professzor” – vélekedett a pártelnök az új kormányfő személyéről.
„Nagyon sok olyan miniszter kapott most tárcát, akik nem valamely párt politikusaiként voltak ismertek. Fontosnak tartom, hogy a miniszterelnök a párbeszédre helyezte a hangsúlyt” – mondta Pásztor.
Fönntartom a véleményemet, hogy van egy hangos kisebbség
– mondta, és hozzátette, bízik abban, hogy a miniszterelnök felhívása meghallgatásra talál és elindul egy párbeszéd.
A VMSZ részéről ugyanaz a nyolc ember töltené be ezután is az államtitkári tisztségeket, közölte a párt elnöke.
„Napok, legfeljebb hetek kérdése, hogy kinevezésre kerüljenek” – mondta Pásztor.
Az oktatásügyben zajló tiltakozás kapcsán Pásztor úgy fogalmazott, hogy „egy hangos kisebbség gyakorlatilag már terrorizálja a többséget”.
Hozzátette, gyorsan változik jó irányba a helyzet, egyre több tanár vesz részt az oktatásban.
„Bebizonyosodott, hogy a színes forradalom nem járt sikerrel” – mondta Pásztor.
Pásztor Bálint elítélte a Szerbiai Rádió és Televízió előtti blokádot, és hozzátette, az is megengedhetetlen, ami a Vajdasági RTV-ben történik.
Szabadkán a Majsai úti körforgalom körforgalom kérdése prioritás, mint ahogyan a Zenta-Szabadka út, az óbecsei út, vagy a Szabadkát Békovával összekötő út és még néhány más projektum. Az államtitkári szintű szerepvállalásnak köszönhetően elindulhat a körforgalom kiépítése.
Pásztor Bálint (Fotó: Pannon RTV)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

