Súlyosan bántalmazták a dodzsem üzemeltetőit Csantavéren néhány napja, értesült nem hivatalos forrásokból a Szabad Magyar Szó.
Portálunk úgy tudja, hogy a vidámpark munkatársait egy marék zseton miatt annyira megverték, hogy egyiküknek még a keze is eltört. A stáb autóbuszának ablakait is betörték – nem hivatalos értesülések szerint az elkövetők helybeliek voltak.
„Eljönnek ide, hogy a gyerekeknek egy kis szórakozást biztosítsanak a tavaszi szünetben és ez a köszönet?” – korholta a közösségi médiában a helyieket egy ugyancsak helyi lakos. Hozzátette, még az állatok sem viselkednek így.
Az eset kapcsán az illetékesek egyelőre nem adtak ki semmilyen tájékoztatást.
A nyitókép illusztráció (Fotó: Pixabay)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

