A Szerbia Központ (SRCE) párt szerdán közölte, hogy a rezsim, amellett, hogy üldözi a Szerbiában élő egyetemi hallgatókat, egy párhuzamos akciót is indított, és kitiltja az országból azokat a külföldi egyetemistákat, akik nem tartoznak a Pionír park-beli „ćaci” vonalhoz.
A párt közleményében rámutatnak, hogy kedden megtiltották a Szerbiába való belépést Helena Strugar montenegrói állampolgárnak, a belgrádi jogi kar hallgatójának, olyan rendőrségi indoklással, hogy „veszélyt jelent Szerbia és annak polgárai biztonságára nézve”.
„A SRCE a legerélyesebben elítéli ezt és az elnyomás minden formáját és azt kérdezi Ivica Dačić belügyminisztertől, illetve a Biztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) igazgatójától, Vladimir Orlićtól, hogy hogyan és mi alapján készülnek a listák az olyan »nemkívánatos« személyekről, akik nem bűnözők” – teszi fel a kérdést közleményében a Zdravko Ponoš vezette ellenzéki párt.
Rámutattak, hogy Strugar még meg is sérült, amikor január 13-án álarcos verőlegények támadták meg kollégáit, de akkor sikerült telefonjával lefilmeznie a támadókat, ami utána kulcsfontosságú bizonyíték volt a verőlegények elleni büntetőeljárásban.
„Ezután nyomásgyakorlásban volt része a rendőrségen, gépeléskor még a vallomását is megpróbálták megmásítani, hogy megváltoztassák a vitathatatlan tényállást. Ő február 7-én is Szerbiába utazott az illetékes ügyészség idézésének eleget téve, hogy szemtanúként és sértettként vallomást tegyen, amit meg is tett a vádlottak ügyvédeinek provokációi ellenére. A verőlegények természetesen büntetlenek maradtak, ő pedig kedden a határon egy végzést kapott, hogy kitiltották Szerbiából” – olvasható a Szerbia Központ közleményében.
A párt választ vár a rezsimtől, hogy meddig folytatja a hazai és a diaszpórában élő egyetemisták elleni elnyomást, és mi mindent kész megtenni azért, hogy megvédje saját pártbéli verőlegényeit, akik továbbra is szabadlábon vannak. Kezdve azoktól akik ćacilendben vannak, a Nikola Pašić téren sátorozókon át a helyi huligánokig, akik továbbra is büntetlenül terrorizálják a polgárokat és félelmet szítanak, különösen a kisebb közösségekben.
Zdravko Ponoš (Fotó: Tóth Imre/SZMSZ)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

