A bosznia-hercegovinai szövetségi nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) emberei szerdán megpróbálták letartóztatni a Kelet-Szarajevóba látogató Milorad Dodikot, amit a boszniai Szerb Köztársaság elnökének fegyveres rendőrei megakadályoztak.
Erőszakról nem érkezett jelentés, a nyilvánosságra került helyszíni fotókon és videókon fegyvertelen boszniai rendőrségi nyomozók és fegyveres szerb rendőrök láthatóak egy kormányépület előtt. A boszniai szerb televízió tudósítása szerint a SIPA ügynökei távoztak, miután „beszéltek” a boszniai szerb rendőrséggel. Dodik később azt nyilatkozta: „jól és biztonságban” érzi magát, a boszniai rendőrségnek pedig nincs hatalma a Szerb Köztársaságban.
Ramo Isak, Bosznia-Hercegovina belügyminisztere kijelentette: a Belügyminisztérium kész segítséget nyújtani a SIPÁ-nak Dodik letartóztatásában, és arra kérte az állambiztonsági szerv nyomozóit és felelőseit, hogy vegyék komolyan a feladatot, mert szerinte a SIPA különleges egységeinek a részvéle nélküli előállítási kísérlet felveti azt a gyanút, hogy az állambiztonság nem képes tiszteletben tartani a törvényeket vagy a SIPA vezetői nem tudnak megtervezni egy ilyen akciót.
Fotó: AP /Armin Durgu
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

