A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a Sajtószabadság Alapítvány három médiuma nem kapott meghívást szabadkai és zentai sajtótájékoztatókra.

Mina Delić, a Szabad Magyar Szó és a Slobodna reč portál, valamint a Családi Kör újságírója az UNS-nak elmondta: Szabadkán a Magyar Nemzeti Tanács, Zentán az önkormányzat  nem hívta meg a Sajtószabadság Alapítvány újságíróit a szerdai sajtótájékoztatójukra.

„Korábban rendszeresen meghívtak bennünket a Magyar Nemzeti Tanács sajtótájékoztatóira, de az utóbbi hónapokban már nem hívnak bennünket, mert nem vagyunk a rendszer tollnokai. A zentai önkormányzat egyébként sem szokott bennünket értesíteni” – mondta.

A közlemény megjelenéséig a zentai önkormányzatban senki sem reagált az UNS megkeresésére, a közlemény kiadása után megtette az MNT, amely közölte: műszaki hiba miatt nem küldtek meghívót a Sajtószabadság Alapítvány lapjainak. Tekintettel arra, hogy a sajtótájékoztatót megtartották, amelyen más médiumok újságírói megjelentek, a műszaki hiba szelektív volt.

Az UNS felszólította az MNT-t és a zentai önkormányzatot, hogy hagyjanak fel a sajtótájékoztatókra való meghívás szelektív gyakorlatával.

Illusztráció: Freepik

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!