A Szerbia Központ (SRCE) párt szerint az ügyészségnek hivatalból reagálnia kellene Aleksandar Vučić szerb elnök azon kijelentésére, melyben azt állítja, hogy bűnözői csoportok állami struktúrákkal összefonódva közösen dolgoztak azon, hogy őt március 15-én likvidálják.

„Ezúttal közvetlenül is elismerte az állam és az alvilág összefonódását. Ezzel a történettel hivatalból kellene foglalkozniuk azoknak az ügyészeknek, akiket ő megrendszabályozással fenyeget, és vallomást kellene venniük tőle, hogy árulja, kikről, melyik alvilági csoportról és melyik állami struktúrákról van szó” – áll a SRCE közleményében.

A párt közleménye szerint, ha ezt nem tisztázzák, akkor ez azt jelenti, hogy egy újabb manipulációról van szó, ami hasonló a Jajinciban megtalált fegyverhez, a Dušan emlékű avatásakor megakadályozott merénylethez, vagy a hivatali autójának gumijába leadott lövéshez.

„Hogyha a lehetséges elkövetők közül senkit sem derítettek fel és nem vontak eljárás alá, márpedig nem, akkor világos, hogy kitalált merényletekről van szó, amelyekkel olyan légkört akarnak teremteni, hogy az államfő állandó veszélyben van az általa alakított politika miatt. Most az ügyészségen és a rendőrségen van a sor” – üzente a Szerbia Központ.

Aleksandar Vučić  (Fotó: Filip Krainčanić/Nova.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!