A Kreni-promeni mozgalom büntetőfeljelentést tett Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke, valamint Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke ellen, amiért 2024. április 12-én, a Belgrádban tartott gyűlésen elkerítették a polgárokat, s ezt jogellenes szabadságmegvonásként értékeltek.

„Ezen a gyűlésen a polgárokat nyílt területen fémkordonokkal kerítették el, és biztonsági őrök fizikailag akadályozták meg őket abban, hogy elhagyják az eseményt, ezzel brutálisan megsértve az Alkotmány által garantált alapvető emberi jogaikat és szabadságukat” – áll a mozgalom közleményében.

A Kreni-promeni mozgalom újvidéki képviselője, Danilo Babić ügyvéd elmondta, hogy a gyűlés előtt több mint 2000 bejelentést kaptak olyan polgároktól, akik azt állították, hogy kényszerítették őket a részvételre, azzal fenyegetve őket, hogy elveszítik munkájukat vagy megvonják tőlük a szociális támogatást.

„Azonban még ezek a zsarolások sem bizonyultak elegendőnek, mert a hatalom magán a rendezvényen tovább fokozta a kényszert, fizikai erőszakot alkalmazva és korlátozva a jelenlévők mozgásszabadságát” – mondta Babić.

Hozzátette, hogy a büntetőfeljelentéshez videófelvételt is csatoltak, amely „egyértelműen bemutatja a fémkordonok felállítását közterületen”, valamint a rendfenntartók tevékenységét, „akik fizikailag akadályozzák a polgárokat abban, hogy szabadon távozzanak a gyűlésről”.

„Azon túl, hogy az SNS ilyen viselkedése pökhendi, érzéketlen és megalázó, komoly bűncselekménynek minősül, amely jogellenes szabadságmegvonásnak számít” – tette hozzá Babić.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!