Az egyetemi hallgatók és szakszervezetek által szervezett május elsejei tüntetésen 6200 polgár volt, állítja Szerbia belügyminisztériuma (MUP).
A minisztérium becslése szerint ennyien voltak a kormány előtt, amikor a beszédek elkezdődtek és a csütörtöki megmozduláson ekkor voltak a legnagyobb számban.
„A különféle rosszindulatú és pontatlan, illetéktelen forrásból származó információk kapcsán a belügyminisztérium arról tájékoztat, hogy a precíz, szoftveres technológiával történő számlálás alapján, a hivatalos adatok szerint csütörtökön a Nemanja utcában a kormány épülete előtt 14:54-kor, amikor elkezdődtek a beszédek, 6200 résztvevő volt jelen és az esemény ekkor volt a legtömegesebb” – közölte csütörtökön a MUP.
Aleksandar Vučić szerb elnök becslése szerint azonban csak kicsit több mint 5600-an voltak, míg a Nyilvános Rendezvények Archívuma adatai szerint a tüntetésen mintegy 18.000 polgár volt jelen.
A munkatörvény és a sztrájktörvény módosítása csak a kezdet!
Tömegtüntetés Belgrádban, 2025. május elsején (Fotó: Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

