Jelenleg is folyamatban van a rendőrségi akció a Szabadka melletti Nagyfényen, ahol, mint azt a helyszínen tartózkodóktól megtudtuk, az este folyamán egy feltehetően szurkolói csoport, feketébe öltözve, minden ok nélkül civilekre támadt.

Olvasói fotó, Magánarchívum
Nem hivatalos információink szerint egy embert súlyosan bántalmaztak, a helyszínen nagy számban jelent meg a rendőrség, a mentők látják el a sérülteket.

Olvasói fotó, Magánarchívum
A helyszínről érkező fotók és videók arról tanúskodnak, hogy hatalmas akció van folyamatban, a támadók menekülnek a rendőrség elől, a helyiek segítik őket a keresésben. Információink szerint legalább harmincan voltak a támadók, este tizenegyig tízet sikerült rendőrkézre keríteni.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

