Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin május 9-én tárgyalni fog Szerbia elnökével, Aleksandar Vučićtyal – jelentette be Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója.

A bejelentés szerint a megbeszélésen kétoldalú kérdésekről és a Nyugat-Balkán helyzetéről lesz szó.
Usakov hangsúlyozta, hogy Oroszország és Szerbia stratégiai együttműködése mindkét fél számára előnyös – adta hírül az Interfax.

„A kétoldalú kérdések megvitatása mellett véleménycserére is sor kerül a Nyugat-Balkán helyzetéről” – mondta.

Korábban bejelentették, hogy a szerb elnök május 8-án Moszkvába utazik a második világháborús győzelem napja alkalmából rendezett katonai díszszemlére. Vučić oroszországi látogatása azonban bizonytalanná vált, miután egészségügyi okok miatt hirtelen megszakította amerikai látogatását.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!