A pénzügyminiszter és Belgrád volt polgármestere, Siniša Mali több mint 235.000 eurót költött gyermekeinek taníttatására egy rangos magániskolában Belgrádban – ez több mint kétszerese annak az összegnek, amit a fizetéséből megkereshetett volna. Az iskoláztatás költségeit kétes eredetű pénzből fizették, amely több rejtélyes offshore cégtől származott – derítették ki a KRIK és az OCCRP újságírói.

A KRIK és az OCCRP a pénz nyomát követve feltárták, hogy az egyik offshore cég mögött maga Mali áll, a másik mögött egy, a nagyközönség számára ismeretlen hazai vállalkozó, míg a harmadik szorosan kötődik a moszkvai székhelyű nemzetközi „Comita” csoporthoz. Szerbiában a „Comita” együttműködik Ivan Bošnjak és Stojan Vujko cégeivel – utóbbi a Milenijum tim tulajdonosa –, akik közel állnak a kormányzó SNS párthoz.

„A gyermekeink magániskolába járnak, és mindhárom gyermek éves 60.000 eurós tandíját a barátaim fedezik. Ezek a barátok, akik fizetik gyermekeim iskoláztatását, külföldön megismert ismerősök, akiknek semmi közük Szerbiához” – mondta 2016-ban Siniša Mali, akkor még Belgrád polgármestereként a bíróságon.

Mali, aki nem sokkal korábban vált el feleségétől, ezt az egyik válóperes eljárás során jelentette ki – emlékeztet a KRIK. Akkori havi fizetése körülbelül 1.000 euró volt, amiből nem tudta volna megengedni magának a drága magániskolát. Felesége ügyvédje próbálta megkérdezni, kik azok a barátok, akik fizetik a gyerekek iskoláztatását, de a bíró ezt a kérdést nem engedélyezte. A válasz évekig rejtély maradt – egészen mostanáig.

A KRIK és az OCCRP most részletesen feltárja, hogyan finanszírozta Siniša Mali három gyermeke tanulmányait a belgrádi International School of Belgrade nevű elit iskolában. A tandíjak évről évre változtak – az óvoda és az alsóbb osztályok olcsóbbak, mint a felsőbb osztályok –, ráadásul Mali gyermekei különböző években kezdték meg tanulmányaikat. A KRIK számítása szerint a hét év alatt az iskoláztatásuk összesen mintegy 235.000 euróba került.

Egyetlen diák éves tandíja majdnem kétszerese a belgrádi polgármester éves fizetésének. Ez azonban nem akadályozta meg Siniša Malit – aki ma Szerbia pénzügyminisztere és Aleksandar Vučić elnök közeli szövetségese – abban, hogy gyermekeit ebbe az elit iskolába járassa.

A KRIK szerint Mali ezt úgy tudta megvalósítani, hogy otthoni költségvetését gyanús és átláthatatlan pénzbeáramlásokkal egészítette ki, amelyek hírhedt offshore helyszínekről érkeztek. A gyermekeinek tandíját három, könnyen elrejthető tulajdonosi háttérrel rendelkező offshore cég fizette.

Azonban a KRIK és az OCCRP újságírói olyan dokumentumokhoz jutottak hozzá – a Korrupcióellenes Ügynökségtől és offshore forrásoktól is –, amelyek feltárják, hogyan zajlott le ez az egész művelet.

Az egyik cég mögött – a KRIK szerint – személyesen Mali áll, nem pedig a „barátai”, ahogy azt a bíróságon állította. Ez a cég, az „Alessio Investment” a Brit Virgin-szigetekről, több mint 130.000 eurót utalt át az iskolának. Ez a vállalat egyébként egy kétes ügylethez is köthető: két évtizeddel ezelőtt a Mali család ezen keresztül jogtalanul sajátított el tíz hektár állami földet Versec közelében – erről a KRIK korábban már beszámolt.

Körülbelül 50.000 eurót a ciprusi „Avant Trade Technical Limited” nevű offshore cég fizetett, amely szoros kapcsolatban áll a moszkvai székhelyű „Comita” csoporttal. Ez a csoport Európa-szerte gázvezeték-építéssel foglalkozik, míg Szerbiában a „Milenijum tim” testvércégével működött együtt – ez a cég már ismert Malihoz fűződő kapcsolatairól.

„Valaki behozta az irodába a pénzt, azt mondták, hogy az iskoláért van”

Újabb 50.000 eurót fizetett az „Evon Invest & Trade Corp.” nevű cég a Brit Virgin-szigetekről, amely a szerb üzletember, Branko Jovanović tulajdona. Ennek a pénznek a származása a legnehezebben nyomon követhető. Jovanović a KRIK újságíróinak elismerte, hogy cége utalta a pénzt, de elmondta, hogy csupán közvetítő szerepet töltöttek be – hogy az igazi adományozók anonimak maradhassanak.

„Valaki behozta az irodába a pénzt. Azt mondták, hogy az iskolára van, a gyerekek oktatására. Mivel nem volt szó fegyverről, drogról vagy hasonlóról – azt mondtam: ‘oké, számoljunk rá egy százalékot és kész’” – mesélte Jovanović, aki azt állítja, ő maga sem tudja, valójában ki biztosította a pénzt.

Az újságírók kérdéseket küldtek Siniša Malinak, de ő nem válaszolt. A tandíjak kifizetésében való részvételt nem kívánta kommentálni sem az „Avant” cég, sem a „Comita” csoport.

Csak a „Milenijum tim” és testvérvállalata, a „KBV Datacom” válaszolt az újságíróknak, akik hangsúlyozták, hogy „nincs közük Siniša Mali gyermekeinek iskoláztatásának finanszírozásához”, és „tisztességesen, a törvényeknek megfelelően működnek”.

Korábban a Korrupcióellenes Ügynökség is megpróbálta kivizsgálni Mali vagyonának eredetét, beleértve a magániskolának utalt pénzek forrását is. A tandíjakkal kapcsolatos nyomozás azonban gyorsan zsákutcába jutott – az Ügynökség nem tudta kideríteni, kik állnak az offshore cégek mögött. A megállapításait az Ügynökség továbbította a Felsőbb Ügyészségnek, azzal a gyanúval, hogy Mali pénzmosást követett el, de az ügyészség az eljárást megszüntette – írja a KRIK.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!