Megérkeztek az ultramaratont stafétában futó egyetemi hallgatók Stuttgartba, ahol vörös szőnyeggel várták őket. A diaszpóra mellett a németországi lakosok fogadták őket.
Először hegedűszó és a hazafias „Tamo daleko”, majd a forradalmi „O bella, ciao”, végül technozene szólt, tudósít az N1.


Úgy tűnik, Stuttgartban volt a legvidámabb fogadtatás. A maratonfutók a szabadság vizével locsolták egymást, miközben a házigazdáikkal együtt ugráltak az „aki nem ugrál, az ćaci” ütemére.
A szabadságig azonban még hosszú út áll előttük. Kedden Ulmtól Stuttgartig futottak, május 12-én kellene megérkezniük Brüsszelbe.
„Már két és fél éve itt élek. Azért jöttem, hogy támogassam a testvéreimet, mindazokat, akik az ellen a rezsim ellen küzdenek, amely elűzött minket a hazánkból” – mondta egy fiatalember az N1-nek.
„Már 55 éve élek itt, minden tüntetésen részt vettem a kommunizmus, szocializmus és most a demokrácia idején is. És remélem, hogy ez lesz az utolsó. Nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy a diákok változást hoznak Szerbiában. Egy dolgot üzennék nekik: amikor elérik a győzelmet, hívják vissza az itteni gyerekeket Szerbiába. Már a harmadik és negyedik generáció is itt él. Hadd térhessenek vissza Szerbiába, amit az én generációm nem tudott megvalósítani” – mondta egy 74 éves hölgy.

 


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!