Miközben az autópályadíjakból eurómilliók folynak be, Szerbia továbbra sem vezette be a matricát és az elektronikus megfizettetést sem, írja cikkében a Bloomberg Adria.
A szerbiai autópályadíj-bevétel 2024-ben elérte a 420 millió eurót, míg 2025 első három hónapjában már meghaladta a 90 millió eurót – közölte a Putevi Srbije a Bloomberg Adria-val. Mivel Szerbiában egyre több autópálya épül, és hamarosan teljesen behálózzák az országot, felmerül a kérdés, vajon Szerbia is bevezeti-e a matricarendszert, ahogy Románia, Bulgária vagy Magyarország, vagy marad a kilométeralapú, de megállás nélküli díjfizetésnél.
A Putevi Srbije szerint folyamatosan nő az elektronikus útdíjfizetést (ENP) használók száma. Eddig több mint 900.000 járművet regisztráltak a DSRC rendszerre, amely lehetővé teszi az érintésmentes, megállás nélküli áthaladást a fizetőkapukon, és ezzel kedvezőbb utazási költséget biztosít. Az elektronikus rendszer időt is megtakarít a készpénzes fizetéssel szemben.
„Nyilvántartásunk szerint a nehéz tehergépjárművek, konkrétan a kamionok kétharmada már használja az ENP-t” – mondta február végén a Putevi Srbije útdíjfizetési szektorának ügyvezető igazgatóhelyettese, Darko Savić a Tanjugnak.
Emellett az autópályákon áthaladó személyautók 50 százaléka is rendelkezik TAG eszközzel, így megállás nélkül haladhatnak át a fizetőkapukon.
„Amikor ez az arány meghaladja a 90 százalékot – és ez a természetes növekedés révén hamarosan megtörténik –, akkor megteremtődnek a feltételek a sorompók eltávolítására, és mi ezt akkor meg is tesszük” – mondta Savić.
Ez a rendszer a járművekben elhelyezett TAG eszköz és a fizetőkapuk fölé szerelt antennák közti kommunikáción alapul.
Draženko Glavić, a Közlekedési Kar professzora a Bloomberg Adriának nyilatkozva elmondta: bár az utak alkalmazkodtak az elektronikus díjfizetéshez, a lakosság csupán 50 százaléka használja ezt a lehetőséget.
„A többiek ritkán használják a TAG-et, sőt, egyesek számára ez költséget jelent” – tette hozzá.
Elmondása szerint a TAG-et sokan nem töltik fel, mert anyagilag megterhelő számukra. Ha például az autó regisztrációja mellé ingyen adnák a TAG-et, az jelentős előnyöket hozna a sofőröknek – véli.
„Másrészt a Putevi Srbije is profitálna ebből.”
A Putevi Srbije célja, hogy 2035-re teljesen bevezesse az úgynevezett „free flow” (szabad áramlású) díjfizetési rendszert. Mint mondják, az új technológia fokozatosan kerül bevezetésre, előzetes előkészületek mellett.
„A ‘free flow’ rendszer bevezetésével maximálisan felgyorsul az utazás a szerbiai autópályákon, mivel ez lehetővé teszi a járművek megállás nélküli szabad áthaladását a díjfizetési pontokon” – közölte a vállalat.
Kilométeralapú díj vagy matrica?
Eltérően egyes európai országoktól – mint Bulgária, Románia, Magyarország vagy Ausztria –, amelyek a matricás rendszert alkalmazzák, Szerbia továbbra is a megtett távolság szerinti díjfizetési modellt követi.
A Putevi Srbije hangsúlyozza: az érvényben lévő uniós szabályozás szerint ez igazságosabb rendszer, mert a felhasználó csak azért az útszakaszért fizet, amit valóban használt.
„A matrica azoknak előnyös, akik naponta használják az autópályát, viszont azok számára, akik csak alkalmanként vagy tranzitként haladnak át, ez sokkal drágább és igazságtalanabb rendszer” – tették hozzá.
A kilométeralapú díjfizetést Szerbián kívül még 12 európai ország alkalmazza, például Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Franciaország, Törökország, Norvégia, Írország és Lengyelország. A szomszédos országok közül is több ezen a listán szerepel: Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Törökország.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

