Április 24-én a csókai tüntetések szervezői bejelentették, hogy a jövőben nem tartanak hetente megmozdulásokat, vagyis nem gyűlnek össze minden csütörtökön az egykori húsgyár épülete előtt, ahol korábban beszédek hangzottak el, utána pedig egy sétát tettek a város központjában. Ehelyett időről időre szerveznek majd nagyobb volumenű rendezvényeket, amelyeket különböző témák köré, mint például az ivóvíz vagy a közbiztonság kérdése.

Az első nagyszabású rendezvényt, amely Minden jogszerű, leszámítva a törvényt címet viseli, május 8-án, csütörtökön 18 órai kezdettel tartják, nagy valószínűség szerint szabadtéren tartják meg a Művelődési Ház épülete előtt. A szervezők a felhívásukban felkérték Nagykikinda, Zenta, Ada, Törökkanizsa és Magyarkanizsa polgárait is, hogy csütörtökön este jöjjenek el Csókára, ahol a meghívott vendégeknek kérdéseket is feltehetnek. A szervezők a felhívásban felszólították a helyi Művelődési Ház vezetőségét, hogy az épületbe engedjék be a polgárokat és a vendégeket, de a hatalom kiszolgálóitól erre vajmi kevés az esély. A felhívásban többek között azt írták, hogy a művelődési és kulturális közintézmények minden polgár tulajdonát képezik, és a hatalmon levő pártok nem sajátíthatják ki azokat, mivel ez elfogadhatatlan és civilizációellenes. És egy példát is felhoztak, ugyanis Dimitrovgradban a község úgy döntött, hogy az egyetemisták rendelkezésére bocsátja a termet, s a szervezők ezt várják a csókai Művelődési és Oktatási Központ vezetőitől is.

 

A meghívott vendégek:

  • Vladimir Štimac – egykori kosárlabdázó, aki a pályafutása során olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is ezüstérmes volt a szerb válogatott tagjaként, és aki az első naptól kezdve támogatja az egyetemistákat
  • Aleksandra Nikolić és Zak Veličković – a Belgrádi Egyetem Jogi Karának hallgatói
  • Jelena Pavlović – köztársasági képviselő, ügyvéd
  • Zlatko Rahimić – zenetanár, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetőségi tagja
  • Igor Grandić – kulturális munkatárs, képviselő a nagykikindai városi-képviselő testületben
  • Lázár Tibor – festőművész

Tüntetés Csókán 2025. március 6-án (Fotó: Mina Delić)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!