Szegedi-Szabó Béla: Bill visszatér című darabját viszi színre a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata Urbán András rendezésében.

Az idei évad utolsó bemutatójára pénteken, május 16-án 19:30-kor kerül sor a KDSZ-ben, ami az alkotók szerint egy szórakoztató, mégis komoly mondanivalóval rendelkező előadás lesz, amely követi majd az elmúlt húsz év tradícióit.

„Szegedi-Szabó Béla egy régi tartozásom. Ő volt az, aki elindított az általános iskola vége felé, a középiskola elején a modern költészet irányába. Ez a darabja egy ügyesen megírt komikus, drámai, költői mű, ami kokettál egyfajta művészi szemtelenséggel – amit mi dadaizmusnak nevezünk. Nagyon érdekes módon felrúg bizonyos színházi, dramaturgiai szabályokat, ugyanakkor szinte egy klasszikus egésszé formálja” – magyarázta a rendező.

Urbán András hozzátette: számára egy nagyon személyes dolog, hogy Bill szerepét Vicei Zsolt, a Szegedi Nemzeti Színház színésze játssza, aki élete első rendezésében, a Gyíkok című produkcióban az egyik főszerepet játszotta.

„Zsolt egy nagyon bátor, merész színész. Nagyjából azokat a tartalmakat is hordozza magában, amivel a KDSZ társulata rendelkezik. Külön kiemelném Mészáros Gábor, Kucsov Boris, Búbos Dávid és Verebes Andrea mellett a társulat két fiatal tagját, Hodik Annabellát és Ágyas Ádámot. Nagyon régóta vártam, hogy dolgozhassak velük is” – tette hozzá Urbán. Kiemelte, egy szórakoztató, mégis komoly mondanivalóval rendelkező előadás lesz ez, amely követi majd az elmúlt húsz év tradícióit.

„Leromboljuk és újraépítjük a színházat, bízva abban, hogy a közönség ezen a a lehető legjobb értelemben jót fog szórakozni”

– mondta Urbán András.

Vicei Zsolt főszereplő elmondta, 33 év után dolgozik újra anyanyelvén Vajdaságban.

„…és harminchárom év után dolgozom újra Andrással. Utoljára 1992-ben volt közös bemutatónk. Volt bennem némi félsz, mert nagyon sok idő elmúlt, nagyon különböző utakra sodort minket az élet. Aztán amikor megérkeztem, ez pillanatok alatt elillant és rájöttem, hogy bizonyos dolgok változatlanok, változtathatatlanok. Azok a gondolatok, azok a szándékok, amik bennünk megszülték azt a vágyat, hogy színházzal foglalkozzunk, azok a mai napig változatlanok” – nyilatkozta Vicei Zsolt.

A színész elmondta, bizonyos szempontból nagyon örül, hogy pont most van Szabadkán, másik szempontból azonban meg nem.

„A Bill Visszatér tulajdonképpen Szegedi-Szabó Béla trilógiájának a harmadik része. Az első kettőt is játszottam, akkor is Bill voltam. Nagyon érdekes, hogy mennyi minden változik 15 év alatt. Nagyon örülök, hogy most vagyok itt. Az gondolom, hogy érettebb – ahogy András fogalmazott bátrabb és jobb – színész is lettem. Nem a nagyképűség beszél belőlem, de van 166 bemutató a hátam mögött, valamit csak fejlődtem és jó formában is vagyok. Egy jó formában fogok bemutatkozni a szabadkai közönségnek, ez boldoggá tesz. Másrészt van bennem egy olyan érzés is, hogy egy olyan pillanatban csináljuk ezt a produkciót, amikor épp a szemünk előtt zajlik a történelem és valahogy egy kicsit háttérbe szorul a színház” – mondta Vicei és azt üzente a közönségnek, hogy ez egy meglehetősen szórakoztató produkció lesz.

„Lesz benne elég sok olyan dolog, ami reményeink szerint olyan, amivel még nem találkoztak a színházban, Meglepő, meghökkentő, vicces és szórakoztató”

– zárta gondolatait a főszereplő.

Kucsov Borisz az előadásban Elvis Presleyt alakítja.

„Ez egy nagyon izgalmas feladat volt, egy igazán hálás szerep, ugyanakkor nagy kihívás. Nagyon élveztem a szerepben való elmélyülést, a felkészülést. Sok mindent boncolgattunk a próbafolyamat alatt, többek között a nézők és a színház kapcsolatát is. Azt gondolom, egy szórakoztató, elgondolkodtató, vicces, zenés előadás született. Minden adott egy szuper előadáshoz. Aki hezitálna, hogy jöjjön-e színházba, annak azt mondom, ne tegye, hanem jöjjön!” – üzente Kucsov Borisz.

Szereplők:

Bill Sheridan – Vicei Zsolt

Elvis Presley – Kucsov Borisz

Elza Crickett – Verebes Andrea

Daisy Palermo – Verebes Andrea

Bobby Pressing – Búbos Dávid

Elnök – Ágyas Ádám

Gombás Kis Károly – Mészáros Gábor

Gombás Kis Mónika – Hodik Annabella

Dr. Henley – Mészáros Gábor

Dramaturg: Oláh Tamás

Díszlettervező: Urbán András

Jelmeztervező: Lina Leković

Zeneszerző: Szerda Árpád

Rendezőasszisztens: Szerda Zsófia

Szerb fordítás: Orovec Krisztina

Elvis I Got a Feelin’ in My Body című dal szövegét fordította: Falcsik Mari

Plakáttervező: Ónya-Oláh Dóra

Díszlet-kivitelező: Asztalos Erik

Fény: Saša Bukvić

Hangmérnök: Kéri Sándor Botond

Hang: Dienes Ákos

Öltöztető: Csonti Andrea

Bemutató: 2025.05.16.

Repríz: 2025.05.19.

Jegyek: 024/531-991, 024/555-255, 065/543-3203 jegy@kosztolanyi.org

Az alkotói gárda balról jobbra: Búbos Dávid, Verebes Andrea, Hodik Annabella, Vicei Zsolt, Urbán András, Kucsov Borisz, Ágyas Ádám és Mészáros Gábor (Fotó: Tóth Imre)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!