Több szülő is megkereste a Szabad Magyar Szó szerkesztőségét azzal a panasszal, hogy a Majsai Úti Általános Iskola tavaly felújított és átadott sportpályái „lakat alatt vannak és a gyerekek nem használhatják azokat”.

Ennek jártunk utána, és kerestük meg az iskola igazgatónőjét, Bognár Beátát, aki cáfolta ezeket az állításokat, és közölte: az iskola sportpályáit a tanulók használják, de csak a tanítás keretében. Mivel a pályák nem számítanak közterületnek – mint például a játszóterek – azokat biztonsági okokból zárva tartják, hogy illetéktelenek ne menjenek be.

„Azért újítottuk fel mindkét pályát, hogy azokat tanulóink használhassák. Tegnap is kint voltak a másodikos diákok, a harmadikosok pedig kosaraztak. Biztonsági okok miatt zárjuk, de a kulcs a portán van. Azt, hogy a diákok mikor használják a pályát, csakis a tanítóktól, osztályfőnököktől, illetve testnevelő tanároktól függ” – magyarázta az igazgatónő.

Ez ügyben eddig nem keresték a szülők sem az igazgatónőt, sem a tanárokat. Ha ilyen vagy ehhez hasonló jellegű kérdéseik merülnek fel a jövőben, akkor forduljanak bátran az igazgatónőhöz, vagy az osztályfőnökökhöz, üzeni az igazgatónő.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!