Azoknak a mezőgazdasági egyesületeknek, amelyek a minisztériumhoz fordulnak, „átlátható módon kell igazolniuk képviseleti jogosultságukat”, csak ebben az esetben tárgyalnak velük, közölte a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Minisztérium.

Felszólította azokat az egyesületeket, amelyek hivatalos találkozót kérnek, hogy kérelmük mellé csatolják az Üzleti Nyilvántartási Ügynökségnél (APR) történt bejegyzésük igazolását, az alapszabályukat, valamint a taglétszámra vonatkozó adatokat.

Ezen kívül a minisztérium azt is kéri, hogy az egyesületek nyújtsák be a tagjaik fő tevékenységeit, a becsült földterület nagyságát, amelyet művelnek, vagy a tagok tulajdonában lévő állatállomány számát, valamint nevezzék meg hivatalos képviselőiket meghatalmazással együtt, továbbá mellékeljék a tagok aláírásait, amelyekkel megerősítik, hogy ezek a képviselők jogosultak őket képviselni.

„Ez a gyakorlat azt a célt szolgálja, hogy a minisztériummal folytatott párbeszédben valóban olyan egyesületek vegyenek részt, amelyek legitim módon képviselik a szerbiai mezőgazdasági termelőket. Ily módon szeretnénk megelőzni az esetleges visszaéléseket, és erősíteni a bizalmat az intézmények és a mezőgazdasági közösség között” – áll a közleményben.

A minisztérium hozzátette, hogy továbbra is nyitott és építő jellegű kommunikációra törekszik a gazdálkodókkal és egyesületeikkel, az agrárpolitika fejlesztése és a terepen jelentkező kihívások közös megoldása érdekében, ugyanakkor ragaszkodik a transzparenciához és a felelősséghez minden olyan szereplő esetében, aki részt kíván venni a mezőgazdasági politika alakításában.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!