A Magyar Nemzeti Tanács közzétette a művelődési, civilszervezeti, oktatási és tájékoztatási projektumok támogatására vonatkozó pályázati eredményeket és megjelentet az új, jogászösztöndíjakra vonatkozó pályázati felhívás is, közölte Fremond Árpád, az MNT elnöke a Facebookon.
„A több mint 350 támogatott projektum összesen 20,2 millió dináros segítséget kap a megvalósuláshoz! A jogosultsági rangsorok elérhetők az MNT honlapján, illetve a hozzászólások közt megosztott linken. Gratulálok minden nyertesnek!” – írta Fremond.
A 2025–2026. évi Vajdasági Jogászösztöndíj Program felhívása június 30-áig érhető el, és havi nettó 100 ezer forint értékű ösztöndíjat nyerhetnek vele a jogászképzés első évfolyamára jelentkező hallgatók, akik között idén olyanok is lehetnek, akik más szakon már szereztek diplomát.
„Éljenek a lehetőséggel!” – üzeni a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
A teljes pályázati felhívás ITT olvasható.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

