Már második napja tart az újvidéki bíróság és ügyészség épületének blokádja. Az egyetemisták és a polgárok a Sutjeska utcában töltötték az éjszakát, és csütörtökön reggel 7 óra óta váltásokban tartják blokád alatt az épületet.

Pénteken reggel több tucat ember ment be a épületbe, az egyetemisták pedig közölték, hogy oda senkit sem engednek be a rendőröket, valamint azokat kivéve, akiknek az újvidéki aktivisták ügyében kell dönteniük.

Az épületet azért tartják blokád alatt, mert így tiltakoznak az a döntés ellen, amellyel újabb 30 nappal hosszabbították meg a már két hónapja vizsgálati fogságban lévő aktivisták fogvatartását.

A rendőrség tömegoszlatásra felfegyverkezve érkezett védeni az épületet.

Hét óra körül dulakodás volt a rendőrök és a polgárok között a bíróság kettes és hármas számú bejáratánál. A hármas számú bejáratnál borssprayt is bevetettek a polgárok ellen. Később a helyzet megnyugodott, a csendőrség pedig visszavonult.

Egy fotóriportert előállítottak, mert a csendőrök szerint borsspray-el támadt rájuk.

A 021.rs információi szerint a dulakodás során megsérült egy nő, aki a bölcsészkar professzora, amikor a rendőrök pajzsának „harapófogójába” került. Egy másik férfi pedig a lökdösődés során eszméletét vesztette.

Újabb 30 napig rácsok mögött maradnak az újvidéki aktivisták

Börtönkórházba szállították az éhségsztrájkoló aktivistát

Második napja van blokád alatt az újvidéki bíróság épülete (Fotó: 021.rs.)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!