A budapesti Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnazistái pénteken Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter látogatása elleni tiltakozásuk jeléül kiálltak az iskolájuk elé, és megakadályozták a miniszteri vizitet, majd 16 perces csenddel emlékeztek meg az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozatairól.
„Ez a miniszter nem járhatja be a szerbiai középiskolákat, ezért eljött Budapestre. Megmutattuk neki, hogy mi sem engedjük be” – közölte az egyik diák.
A Budapest az egyetemisták mellett nevű Istagram oldalon megjelent hír szerint a miniszter látogatását az utolsó pillanatban lemondták.
„A diákok önkezdeményezésre és az igazgató ellenkezése mellett emlékeztek meg az áldozatokról. Az iskola vezetésének tudomása és jóváhagyása nélkül ma bátran kiálltak és megmutatták, hogy az ilyen embereket nem látják szívesen az iskolájukban” – olvasható a bejegyzésben.

Fotó: Beta/Milos Miskov

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!