A mediánbér Szerbiában 2025 januárjában kicsivel több mint 83.000 dinár volt, tavaly decemberben pedig alig 80.000, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók fele havonta ennyit vagy ennél kevesebbet vitt haza. Vajdaságban a helyzet ennél is rosszabb, itt több településen a munkavállalók gyakran még a 70 ezer dinárt sem keresik meg. Munkát találni néhol szinte lehetetlen, máshol viszont könnyebb, ugyanis a régió egyes településein az elmúlt húsz évben ipari zónák épültek, ahol zömmel külföldi gyárak adnak munkát nemcsak a helyieknek, de a környező településen élőknek is.
Szabadkán is van ipari zóna, a környékről pedig sokan kapnak munkát az itteni gyárakban: népszerű a Swarovski, a Calzedonia leányvállalata, a Gordon, a Siemenshez tartozó Flender, de a Continental és a MiniPani is több ezer embert foglalkoztat.
Nem titok, hogy Szerbiában pártkönyv nélkül szinte lehetetlen munkához jutni. A közszférában és a kulturális intézményekben is csak a megfelelő pártkáderek kapnak állást, ráadásul a fizetés ezekben a szektorokban is sok esetben alacsony, hiszen gyakran csak határozott idejű szerződéssel kapnak munkát az ily módon könnyen zsarolható alkalmazottak.
Maradnak tehát a gyárak, ahol nem követelmény a párttagság, nem számít a nemzetiség, és nagyjából fix a fizetés és a munkaidő. Elsőre nem is hangzik ez olyan rosszul, de az elmúlt években több olyan információ is napvilágra került, amelyekből kiderült: a gyári munkások jogai csorbulnak, és gyakran kihasználják őket. Az érintett gyárak főleg kínai tulajdonban vannak.
„A törvények nem a munkavállalók érdekeit védik Szerbiában”
Dr. Mario Reljanović munkajogász szerint kétféle külföldi vállalat működik Szerbiában: az egyik csoport olyan országokból érkezik (Kína, Dél-Korea, Törökország), ahol a munkavállalói jogok nincsenek magas szinten, a másik csoport viszont Európából és Észak-Amerikából származik, ahol ezek a jogok sokkal fejlettebbek. A közös bennük az, hogy azért jönnek Szerbiába, hogy extraprofitot termeljenek, mivel itt a működési költségek alacsonyabbak, mint az anyaországokban.
– Függetlenül attól, honnan érkeznek ezek a cégek, igyekeznek a lehető legalacsonyabbra csökkenteni a működési költségeiket, különösen a bérköltségeket. Ennek érdekében kihasználják a szerbiai munkatörvénykönyv és egyéb jogszabályok nyújtotta lehetőségeket, amelyeket az elmúlt 25 évben kizárólag a munkavállalók rovására, a munkaadók javára módosítottak. Az állam is elnéző a munkavállalói jogok megsértésével kapcsolatban, és lehetővé teszi, hogy a munkakörülmények a törvényes minimum alatt legyenek – emelte ki Reljanović.
A munkajogász szerint a munkavállalóknak van lehetőségük arra, hogy amennyiben problémát észlelnek, jelezzék azt például a munkaügyi felügyelőségnek, vagy munkaügyi pert, illetve egyéb eljárást is indíthatnak attól függően, hogy milyen jog sérült.
– A munkavállalók általában nincsenek tisztában a jogaikkal, sem a rendelkezésre álló védelmi mechanizmusokkal. Sajnos ezek a lehetőségek gyakran nem elég hatékonyak: a munkaügyi felügyelőség néha elutasítja az illetékességét, a bírósági eljárások pedig túl hosszú ideig tartanak, ráadásul a munkavállalók drágának és elérhetetlennek tartják ezeket az eljárásokat, ugyanis ritkán vállalnak munkaügyi pereket ügyvéd nélkül. Az elmúlt évtizedek jogszabály-módosításai is a munkavállalók elrettentésére irányultak, például lerövidítették a munkaügyi perek indítási határidejét, magas illetékeket szabtak ki a munkaadó elleni keresetek benyújtására, valamint csökkentették a kártérítési lehetőségeket – tette hozzá a munkajogász, aki szerint helyi szinten a szakszervezetek még el tudnak érni kisebb sikereket, de országos szinten elvesztették a befolyásukat. Azt is hozzátette: az állam és a munkaadói szervezetek – különösen a külföldi kereskedelmi kamarák és lobbicsoportok – irányítják a munkajogi döntéseket, a szakszervezeteket pedig csak akkor hallgatják meg, ha a véleményük összhangban van az állam és a munkaadók érdekeivel.
Gyakran előfordul, hogy egy munkáltató csábító feltételekkel hirdeti az állásokat, de a valóságban a munkakörülmények sokkal rosszabbak, ezért az alkalmazottak felmondanak, amint jobb munkahelyet találnak vagy külföldre nem költöznek.
A múltban a magas munkanélküliség és a dolgozók könnyű helyettesíthetősége miatt a munkaadók nem foglalkoztak a fluktuáció csökkentésével. Manapság, amikor munkaerőhiány van, egyes munkaadók próbálják enyhíteni a helyzetet valamivel jobb munkakörülményekkel, de sokan inkább külföldi munkavállalókat alkalmaznak, akik amúgy is csak ideiglenesen maradnak – így a fluktuáció továbbra is magas marad, és a munkakörülmények nem javulnak – emelte ki a munkajogász.
Miért jó ez Szerbiának?
A jogászt megkérdeztük arról is, hogy milyen előírások vonatkoznak a Szerbiában gyárat nyitó cégekre. Mint mondta, a külföldi vállalatokra ugyanazok az általános szabályok vonatkoznak, mint a hazai munkáltatókra.
– Egyes vállalatok jogellenes gyakorlatokat folytatnak, és még a szerbiai törvények által előírt minimumot sem tartják be. Ez elsősorban azért történik, mert politikai támogatást élveznek az aktuális hatalom részéről, és tudják, hogy nem kell szankciókra számítaniuk. Az ilyen esetek azonban nemcsak külföldi, hanem egyes hazai vállalatokra is jellemzőek, különösen azokra, amelyek tulajdonosai közel állnak a hatalomhoz – emelte ki Reljanović.
A politikusok gyakran hangoztatják, hogy mennyire jó hatással van a szerb gazdaságra a külföldi gyárak megnyitása.
– Az eddig készült esettanulmányok többsége azt mutatja, hogy a külföldi befektetők nem hoztak jelentős gazdasági hasznot az országnak. Az állami támogatások (szubvenciók, adókedvezmények) általában nagyobb összeget tesznek ki, mint amennyit az ország végül visszakap ezekből a befektetésekből. Az olasz Geox gyár esetében kimutatták, hogy az állam az eredeti befektetésének csupán 50%-át szerezte vissza, ami rendkívül rossz megtérülés – közölte a munkajogász, akit arról is kérdeztünk, hogy miért vonzó célpont Szerbia a külföldi befektetők számára. Szerinte ez több tényező együttes hatásával magyarázható.
– Az adókedvezmények, a szubvenciók, az ingyenes infrastruktúra, valamint az olcsó munkaerő mind fontos szerepet játszanak ebben. Az ázsiai cégek számára Szerbia földrajzi elhelyezkedése is vonzó, mert így Európában telepedhetnek le. A külföldi vállalatok pontos és részletes üzleti számításokat végeznek, és ritkán hagyják el az országot az állami támogatások lejárta előtt – emelte ki Reljanović.
Munkavállalói tapasztalatok: sok rossz közül ez a legjobb
Cikksorozatunkban volt és jelenlegi alkalmazottakat kérdeztünk arról, hogy milyen tapasztalataik vannak a Siemens és a Calzedonia leányvállalataival, valamint, hogy összehasonlításként hogyan osztályoznák a jelenlegi munkahelyüket.
Gordon Oniver
Szabadkán 2012-ben nyitotta meg kapuit a Gordon Kft., amely a Calzedonia-csoport tagja. A szabadkai gyárban mintegy 2000–2500 ember dolgozik különböző szektorokban, többnyire varrónőként vagy szabóként. A munkájukhoz hozzátartozik az anyagok mozgatása, kivágása, festése, leltárba vétele és pakolása is. A szabadkai gyár mellett más városokban is van üzeme. Olasz gyár nem tartozik a márkához, jelenleg a termékek jelentős részét Szerbiában állítják elő, ahol országszerte vannak lerakatjaik, de egyedül a szabadkai gyár rendelkezik a gyártáshoz szükséges három részleggel.
Egy nevét nem vállaló volt alkalmazott elmondta, hogy több évtizedes munkatapasztalattal rendelkezik, több helyen dolgozott már, és talán a Calzedonia volt a legkorrektebb mind közül.
– Nem tudnék sem túl jót, sem túl rosszat mondani a gyárban eltöltött éveimről. Voltak rosszabb munkahelyeim, ahol sokkal több órát dolgoztam, és nem engedtek el szabadságra. Sőt, olyan munkahelyem is volt, amiről kiderült utóbb, hogy be sem jelentettek. Ehhez képest a Calzedoniában minden legálisan működött: mentek a munkaéveim, be voltam jelentve, járt szabadság, járt szabadnap, és betegszabadságra is tudtam menni – mondta a középkorú nő, aki már egy ideje nem dolgozik a gyárban.
– Ami engem zavart, az talán az emberek hozzáállása volt. A vezetőség nem köszönt a dolgozóknak, nem szóltak hozzánk sosem. Ha valamilyen problémával fordultunk a felsőbb vezetéshez, elintéztek bennünket azzal, hogy a gyár épülete régi, és nem lehet máshogy megoldani a szellőztetést vagy bármit. Jólesett volna, ha legalább azt látjuk, hogy igyekeznek megoldani a problémákat – mondta a nő visszaemlékezve a 2024-es nyárra, amikor a gyárban olyan hőség volt, hogy a munkások közül páran rosszul is lettek.
– Megértem, hogy nem lehet azonnal segíteni egy ilyen problémán, és azt is, hogy az épület szerkezete miatt ez nem volt lehetséges. Ugyanakkor a munkásoknak ez iszonyatos időszak volt, 45 fokban dolgoztunk, és kifele haladva át kellett mennünk a légkondicionált helyeken, majd vissza. Mi a gyárba semmit nem vihettünk be, csak vizet, így langyos vizet ittunk a hőségben, miközben dolgoztunk. Ha legalább az ajtót nyitva hagyhattuk volna, vagy láttuk volna a vezetőséget gondolkodni a probléma megoldásán, könnyebb lett volna elviselni a hőséget. Kaptunk pár ventilátort, és ennyi. Ez azért elég rosszulesett. A munkával, a munkakörülményekkel nem volt problémám, de ez a fajta hozzáállás nem tetszett – fejtette ki.
A Calzedonia gyárában az asszonyok korábban állva dolgoztak, azóta sikerült kiharcolniuk azt, hogy ülve varrhassanak. A légkondicionáló továbbra sincs megoldva, és a fizetések körül is sok a gond. A volt munkatárs elmondta: néha olyan érzésük volt, mintha direkt tönkre akarnák tenni a céget.
Egy nevét nem vállaló jelenlegi dolgozó, aki már 5 éve dolgozik a Calzedoniában, arról beszélt, hogy bár neki is voltak rosszabb munkahelyei, a Calzedonia távolról sem ideális.
– Öt éve kezdtem dolgozni az akkor még Calzedonia nevű gyárban. Fél évet varrtam, majd a szabórészlegre kerültem. Amikor jelentkeztem a munkára, akkor az ipari negyedben ez volt az egyetlen gyár, ahol nem volt kötelező, csak választható az éjszakai műszak. Jelentkeztem idővel erre én is, hiszen jobban megfizették. Azért döntöttem a gyári munka mellett, mert korábban csak szürkén vagy feketén alkalmaztak. Szerződéses munkatárs voltam, vagy még az sem, nem mentek a munkaéveim, nem volt biztosításom, nem tudtam sem beteg-, sem pedig szülési szabadságra menni. Nagyjából 10 éve dolgozom, de csak ezekre a munkaévekre számíthatok nyugdíjaskoromban. Az egyébként gyakori eset, hogy a munkáltató a kiskapukat választja, nem akar bejelenteni, nem akar szerződést adni, átmeneti megoldásokban gondolkodik. Itt azonban szerződéssel dolgozom, be vagyok jelentve, járnak szabadnapok, van betegszabadság, nyugdíj, biztosítás – mondta a fiatal nő, aki kiemelte, hogy a cég azóta nevet változtatott: a Gordon Calzedoniából 2024-re Gordon Oniver lett.
– Sokat számít az, hogy mit képes megszokni az ember. Ez a gyár szerbiai viszonylatban egy relatív elviselhető környezet. Ugyanazok a hierarchikus beosztások vannak, mint máshol. Meg kell szokni a sok embert, a nagy környezetet. Egy szinten rákényszerülök, hogy szeressem. A fizetéssel az elején elégedettebb voltam, mostanra azonban már nem olyan jó az sem. Az 5 év során arra is rájöttem, hogy fizikailag nem való mindenkinek ez a munka, hiszen sokat kell pakolni, emelni, ami nehéz, kimerítő. Nem érzem, hogy a gyár vezetősége adna lehetőséget az előrelépésre: 5 éve dolgozom ugyanott, ugyanabban a pozícióban, pedig van, aki épp csak bejön az utcáról, és rögtön jobb fizetést meg magasabb pozíciót kap. Ez sem meglepő Szerbiában, hiszen a kormányunk is így működik. Azt, amit az állam példaként mutat, az minden szegmensben megjelenik, így ez a gyár is egy mini Szerbia – tette hozzá. Riportalanyunk azt is kiemelte, hogy amióta a Calzedoniában dolgozik, lelkileg is megerősödött, hiszen az elején sokat sírt a munkahelyi zaklatások miatt.
– Mostanra megkeményedtem én is. A vezetőség, ha szükségük van valamire, akkor nagyon szépen, kedvesen viselkedik, de ha változásról van szó, ritkán kéri ki a véleményünket, inkább a fejünk fölött döntenek. Egyik napról a másikra megszűnt az éjjeli munka lehetősége, erre sem készítettek fel bennünket, hanem bejelentették, hogy nem lesz tovább, ez pedig azért sokunknak nagy pénzkiesés volt. Ez nem túl profi hozzáállás, veszítenek a hitelességükből – mondta.
– Az eddigi évek során úgy volt, hogy minden második szombat munkaszombat, a köztes szombatokat pedig megkérdezték, hogy ki szeretne bejönni. Ha túl sok szombatot kihagytunk, akkor az következményekkel járhat. Alá kell ezt a papírt írni, és be kell menni. A vasárnapok szabadok. Amikor idén volt a kötelező fizetésemelés, akkor bejelentették, hogy megemelik a fizetéseket, de munkaszombatok nem lesznek, tehát tulajdonképpen azt a pénzt kapjuk meg, amiért szombatonként dolgoztunk volna, ez nagyjából 2-3 ezer dinár. Én a fizetésemelést nem érzem. A gyárnak mindig az a célja, hogy a legolcsóbban megússza. A bónuszokat is elvették, nem is emlékszem, mivel magyarázták, csak kész tények elé állítottak bennünket – mondta riportalanyunk, kiemelve, hogy jelenleg a fizetések 60–80 ezer dinár között mozognak. Ő is arról beszélt, hogy nyáron elviselhetetlen hőségben kellett dolgozni a fülledt csarnokokban.
– A tavalyi nyár embertelen hőhullámokkal járt, a gyárban egyedül a varrodában van légkondicionáló, míg a szabóságon és a raktárban nincs. Itt 45 fokban dolgoztak az emberek egész nyáron. Ekkor én is panaszkodtam a vezetőségnek, de sokan ezt nem merték megtenni, mert annyira féltették a munkahelyüket. Én beszéltem a főnökökkel, akkor kaptunk is ventilátorokat, de hát egy betonhangárban ez a 10–15 ventilátor semmit nem jelent. Nem kering bent a levegő. Mindenkihez fordultunk, akihez tudtunk, de csak felemelték a kezüket, hogy ez nem az ő felelősségük. Végül a titkárságról jött le egy fiatalember, aki megköszönte a kemény munkánkat, és elmondta, hogy nem tudnak klímákat telepíteni, és hogy ez rendkívüli helyzet, ami meglepte őket. Nincs felhatalmazásuk arra, hogy ezt megoldják. Kérdeztem, hogy a következő évre akkor esetleg el lehetne-e indítani azt, hogy ne érje őket a hőség meglepetésszerűen, de erre is azt mondta, hogy az már nem az ő hatásköre. De akkor kié? – tette fel a kérdést a munkatárs. Választ nem kapott.
A cikk megjelenését az Európai Alap a Balkánért támogatta. A kiadványban megfogalmazott nézetek kizárólag a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek az Európai Alap a Balkánért hivatalos álláspontjával.
___________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
