A szerb kormány Aleksandar Vulint nevezte ki a Srbijagas közvállalat felügyelőbizottságának elnökévé – olvasható a Hivatalos Közlönyben. A kormány május 15-én hozta meg a határozatot a Srbijagas közvállalat felügyelőbizottsági elnökének felmentéséről és kinevezéséről.
A Hivatalos Közlönyben közzétett határozat szerint Muamer Redžovićot felmentették a Srbijagas közvállalat felügyelőbizottságának elnöki tisztségéből, és a helyére Aleksandar Vulint nevezték ki. A határozatot a szerb kormány elnöke, Đuro Macut írta alá.
Aleksandar Vulin korábban már volt belügyminiszter, valamint a hírszerzői szolgálat (Bezbednosno Informativna Agencija – BIA) első embere is, valamint a munkaügyi, foglalkoztatási, veterán és szociálpolitikai minisztérium, illetve a hadügyminisztérium élén is állt.
2017-ben a KRIK oknyomozó portál jelentette meg, hogy Vulin nem tudja bizonyítani, honnan származik az a 205 ezer euró, amelyen lakást vásárolt a szerb fővárosban. A Korrupcióellenes Ügynökségnek azt mondta, hogy a feleségének a nagynénje, aki Kanadában él, adta nekik a pénzt, de az ügynökség utánajárásból kiderült, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Az említett összeget senki nem fizette be sem Vulin, sem felesége számlájára, és a határon sem jelentette be senki sem, hogy ezt az összeget behozta volna az országba. Az egyetlen dokumentum egy elismervény volt, amelyen azonban nem szerepelt a nagynéni aláírása.
_____________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

