Nincs szükség előrehozott parlamenti választásokra Ana Brnabić, a parlament elnöke szerint, és hozzátette, hogy a szavazást „akkor fogják megszervezni, amikor itt lesz az ideje”.
A Pink televíziónak adott interjújában elmondta, hogy a választások kiírásáról Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke fog dönteni, mivel ő az egyetlen, aki erre jogosult.
„Nem látom, hogy szükségünk lenne választásokra, és úgy látom, hogy az egyetlen illetékes intézmény sem lelkesedik azért, hogy eleget tegyen ezeknek a követeléseknek. Örülök, hogy ez így van” – mondta Brnabić.
Véleménye szerint azoknak a diákoknak, akik blokád alá vonják az egyetemeket, a politikával az oktatási intézményeken kívül kellene foglalkozniuk.
„Menjetek ki az egyetemről. Ne használjátok ki azokat az intézményeket, amelyeket őseinktől örököltünk, minden generáció rengeteg pénzt és energiát fektetett ezekbe az intézményekbe. Hagyjátok abba a rombolásukat” – mondta.
Hozzátette, nem ellenzi, hogy a diákok politikával foglalkozzanak, de ezt inkább bérelt helyiségekben tegyék, az egyetemeket pedig „hagyják meg a népnek és az államnak, hogy a tudás templomai maradhassanak”.
Ana Brnabić (Fotó: Beta, Miloš Miškov)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

