George Simion hétfőn hajnalban gratulált ellenfelének, Nicușor Dan független jelöltnek a győzelméért, hangsúlyozva, hogy ez „a román nép akarata volt”, írja az Agerpres. A Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében az AUR elnöke köszönetet mondott annak a több mint 5 millió választónak, aki rá szavazott a második fordulóban.

„Nem fogok csalódást okozni nekik, semmi sem értékesebb számomra, mint a bizalmuk. Egyedül álltunk ki egy egész rendszer ellen, egyedül álltunk ki mindenki ellen, büszke vagyok rátok, és remélem, hogy méltó módon képviseltelek benneteket” – mondta Simion. Hozzátette: folytatni kell a harcot az igazságért, az igazságosságért, a hagyományos családért, a keresztény hitért és a szabadságért, írja cikkében a 444.hu.

„Továbbra is fontos és jelentős része leszünk a román társadalomnak. Arra kérek mindenkit, hogy ne adja fel. A végsőkig kitartunk, még ha nehéz is megemészteni a vereséget. Románia és a román nép kell hogy első legyen”

– nyilatkozta az AUR elnökjelöltje. Az elnökválasztás második fordulójának nem hivatalos végeredménye szerint

  • Nicușor Dan független jelölt a szavazatok 53,60 százalékát,
  • az AUR jelöltje, George Simion 46,40 százalékát szerezte meg.

A területi adatokból az is körvonalazódik, hogy hol jött össze ez az elképesztő fordítás.

Mindenekelőtt Erdélyben, állapítja meg a 444.hu.

A magyarlakta megyékben pedig Erdélyen belül is kiugróan sokan szavaztak Danra. Annak ellenére is, hogy a két választási forduló között Orbán Viktor egy Simion mellett kiálló beszéddel borzolta a kedélyeket, ami után a Fidesz szoros szövetségesének számító RMDSZ vezetésében is elismerték, hogy a magyar miniszterelnök megszólalása sokakat „megzavart”.

Az RMDSZ a második forduló előtt STOP Simion, STOP magyarellenesek kampánnyal igyekezett mozgósítani Dan mellett. Már a részvételi adatokból is látszott, hogy sokkal többen mentek el szavazni, mint két héttel korábban: Kovászna megyében például az akkori 38 százalék után most 56 százalékos volt a részvétel, de más magyarlakta megyékben is jelentős volt az emelkedés.

Most már az is világos, hogy a magyarok elsöprő többséggel a bukaresti főpolgármesterre szavaztak. Annak ellenére, hogy korábban ő sokaknak távolinak tűnt, és az első forduló előtt még az RMDSZ is azt kommunikálta, hogy Dannak nem lenne sok esélye Simionnal szemben.

Bár a szavazók etnikai hovatartozását egyénileg természetesen Romániában sem rögzítik, a népszámlálások nemzetiségi adatai alapján látszanak már az alapvető mintázatok: a nagy magyar többségű településeken elsöprő többséggel választották Nicusor Dant, annyira kiugró arányban, mint talán sehol máshol az országban.

Néhány példa:

  • Székelyudvarhelyen 17500-an szavazták Danra, és alig 600-an Simionra (96%-os győzelem)
  • Csíkszereda 86%
  • Gyergyószentmiklós 91%
  • Sepsiszentgyörgy 89%

A legmagyarabb romániai megyében, Hargitában, ahol 80%-os a magyarok aránya, 90% szavazott Danra. Ez messze a legmagasabb arány az összes megye közül.

Nicusor Dan (Fotó: Facebook)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!