Hétfőn is folytatódik az újvidéki bíróság blokádja az ott több mint két hónapja előzetes letartóztatásban lévő újvidéki aktivisták miatt. Nagy számú polgár gyűlt össze az újvidéki bíróság előtt, amelyet immár ötödik napja blokád alatt tartanak. Eközben Marija Vasić továbbra is éhségsztrájkot folytat, állapotáról azonban családja nem kapott hivatalos információt.

Jelen van néhány csendendőr is, oszlatásra alkalmas felszerelésben.

Egy diák-rendfenntartó emlékeztetett rá, hogy a Fellebbviteli és a Főbíróság minden dolgozója, akik az újvidéki aktivisták ügyén dolgoznak, a bíróság főbejáratán keresztül bemehetnek az épületbe.

Milan Čanak, Marija Vasić szociológiatanár fia felszólalt az egybegyűltek előtt, és elmondta, hogy a család csütörtök óta semmilyen információt nem kapott Marija egészségi állapotáról.

Marija Vasić professzor asszony múlt kedden kezdett éhség- és szomjúságsztrájkba, két nappal később összeesett, és a belgrádi börtönkórházba szállították. Azóta azonban a család, az ügyvédek és barátai semmiféle hivatalos információval nem rendelkeznek az állapotáról.

Az újvidéki bíróság blokádja csütörtökön, május 15-én reggel 7 órakor kezdődött, azóta a polgárok váltásban őrködnek, és azt mondják, a blokád mindaddig tart, amíg az újvidéki aktivistákat – akiket szerintük törvénytelenül tartanak fogva – szabadon nem engedik.

A diákok és a szervezetek felszólítják azokat a bírákat, akik kapcsolatban állnak az üggyel, hogy menjenek be a bíróság épületébe, és engedjék szabadon az aktivistákat, illetve hozzanak döntést a védőik által már benyújtott fellebbezésekről.

Hat újvidéki aktivistát – a Szabad Polgárok Mozgalma és a STAV tagjait – tartanak fogva, akiket az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészítésével vádolnak. A STAV további hat aktivistája ellen körözést adtak ki, ők továbbra is külföldön tartózkodnak.

Tüntetés és blokád a bíróság előtt, május 19-én, hétfőn (Fotó: 021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!