Miután Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke az X-en arról írt, hogy Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora tudomása szerint szerepel az egyetemi hallgatók választási listáján, s emiatt a lemondását követeli, Đokić közleményben reagált az állításokra, amelyet fordításban, teljes egészében közlünk:

„A médiában megjelent hírek kapcsán, amelyek szerint hozzájárulásomat adtam ahhoz, hogy a nevem esetlegesen szerepeljen egy hallgatói választási listán, a következőket szeretném nyilatkozni:

Egyetemi tanárként, a Belgrádi Egyetem rektoraként, valamint a Szerb Köztársaság polgáraként következetesen, lelkiismeretesen és felelősségteljesen támogatom a hallgatók jogszerű követeléseit az alkotmányosság és a jogállamiság megkérdőjelezhetetlen érvényesítésére hazánkban.

Miután a hallgatók követelései között megjelent az előrehozott parlamenti választások kiírása, egy esetleges felkérést arra, hogy szerepeljek a hallgatói listán, a bizalom és a megtiszteltetés jelének tekinteném. Ezt azok részéről kapnám, akik több mint hat hónapja aktívan kiállnak legitim követeléseik mellett, melyeket az újvidéki vasútállomáson történt előtető-omlást követően fogalmaztak meg – akkor tizenhat ember életét vesztette.

Amennyiben a hallgatók úgy döntenek, hogy saját választási listát állítanak, amelyen a Belgrádi Egyetem oktatói is szerepelnének, emlékeztetek arra, hogy ez semmiképpen sem csökkentené az ő akadémiai integritásukat, és nem sértené az egyetem autonómiáját – feltéve, hogy a tevékenység nem az oktatási intézmények, azaz a karok és az egyetem területén belül zajlik.

Emlékeztetek arra is, hogy a Szerb Köztársaság Alkotmányának 52. cikke minden polgár számára biztosítja a jogot a választásra és a választhatóságra. Ez a jog minden nagykorú, cselekvőképes polgárt megillet, beleértve a hallgatókat és az egyetemi oktatókat is – akik eddig is tudásukat, tapasztalatukat és integritásukat a társadalom és a közérdek szolgálatába állították, függetlenül attól, hogy milyen közfunkciót töltöttek be, mindaddig, amíg nem sértették a hatályos szabályokat és az intézmények előírásait, amelyek kizárólag a politikai szervezkedést és tevékenységet tiltják az egyetem és a karok épületeiben. – áll a Đokić rektor által kiadott közleményben.

Emlékeztetőül: Ana Brnabić, a Szerbiai Köztársaság Nemzetgyűlésének elnöke ma kijelentette, hogy Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora aláírta a beleegyezést, hogy szerepeljen a hallgatók által követelt előrehozott parlamenti választásokra készülő listán. Hozzátette, hogy Đokić ezzel igazolta, hogy Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek már 2023. december 11-én igaza volt, amikor azt mondta, hogy mindaz, amit a blokádokat szervezők tesznek, nem más, mint politika.

Brnabić az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Đokić rektor aláírásával megerősítette, hogy „az egész országot terrorizálták – a rektor, bizonyos dékánok és professzorok –, és visszaéltek az egyetemi autonómiával, hogy a felsőoktatáson keresztül hatalomhoz jussanak”.

Aleksandar Vučić szerb elnök kedden azt kérdezte, miért nem reagált az illetékes ügyészség arra az információra, hogy Vladan Đokić rektor aláírta a hozzájárulást, hogy szerepeljen azon a választási listán, amelyet a blokádokat szervezők állítottak össze. Hangsúlyozta, hogy az egyetemek állami intézmények, amelyek a néphez tartoznak, és hozzátette: a törvény szerint ezeknek nincs joguk politikai tevékenységet folytatni.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!