„Az oktatási rendszer rombolása volt az egyetemi lezárások egyik oka, a blokádok szervezőinek célja pedig az volt, hogy ne történhessenek meg az egyetemi oktatást érintő változások” – jelentette ki Aleksandar Vučić, aki szerint „most az ilyen egyetemi tanárok hozzá nem értésükkel, lustaságukkal, felelőtlenségükkel ajtót nyitottak az előtt, hogy Szerbiában ,megváltoztassunk dolgokat”.
Az államfő a Pink TV-nek nyilatkozva kijelentette: „a színes forradalom végrehajtói, azaz az egyetemi és középiskolai tanárok viselik a felelősséget, amiért a gyermekek tudás nélkül maradtak”.
„Felelniük kell a bűntettekért, amelyeket elkövettek. Rettenetes bűnt követtek el Szerbia ellen” – mondta Vučić, aki egyetért azzal az állítással, miszerint „az oktatást Szerbiában még a németek sem rombolták olyan mértékben, mint ahogyan az elmúlt hat hónapban történt”.
Mint ismeretes, a kormány tavaly visszavonta a parlamenti eljárásból azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tette volna külföldi egyetemek érkezését Szerbiába, miután az akadémiai közösség ellenezte ezt az elképzelést.
Vučić beszélt arról is, hogy a minimálbér január elsejéig a jelenlegi 457 euróról 550 euróra fog emelkedni, ezt pedig a bérek adózatlan részének emelésével tervezik elérni. Hozzátette: a minimálbér így január 1-től 64 400 dinárt tenne ki, ami „minden szerbiai szakszervezet legmerészebb álmait is meghaladja”.
Az államfő azt is közölte, hogy az idén a nyugdíjak 8 százalékkal emelkednek, ami az infláció mértékének a kétszerese.
„Választásokat akkor tartunk, amikor erre szükség lesz, de a polgároknak nem erre kell gondolniuk, hanem a fizetések és nyugdíjak bejelentett emelésére” – tette hozzá az N1 tudósítása szerint.
Vučić szerint a Belgrád-Szabadka vasútvonal július közepéig megnyílik. „Az állam több tízmillió eurót veszített csak azért, mert nem nyílt meg a már megépített vasútvonal. Senki nem merte kiadni az engedélyeket, senki nem merte végezni a dolgát” – mondta, utalva arra, hogy az újvidéki vasútállomáson történt tragédia után nem folytatódtak az engedélyezési eljárások.

