A Szerbiai Villanyszolgáltató (Elektrodistribucija Srbije, EDS) júniusban kezdi meg az energetikai törvény 197a cikkének alkalmazását az elszámolási időszakra vonatkozóan, amely – közlésük szerint – összhangban áll az európai gyakorlattal, és előírja, hogy az óraleolvasást legalább évente egyszer el kell végezni.

„Hogy a felhasználóknak és nekünk is jobb legyen, úgy döntöttünk, hogy az EDS háromhavonta fogja leolvasni a mérőórákat. A törvény azt is lehetővé teszi, hogy amennyiben a felhasználó szeretné, maga is megadhatja az óraállást, és ezáltal vállalja az önleolvasó szerepét” – mondta Biljana Komnenić, a Szerbiai Villanyszolgáltató megbízott igazgatója.

Elmondása szerint a lakosok minden hónap 1-je és 6-a között többféle módon is beküldhetik az óraállást, és ezzel maguk is nyomon követhetik az áramfogyasztásukat.

Az óraállás beküldésére lehetőség van mobilalkalmazáson keresztül, e-mailben, az EDS honlapján, telefonon, valamint a helyi villamosenergia-elosztók ügyfélszolgálatain.

Az EDS tájékoztatása szerint az óraállás bejelentése lehetséges az alkalmazáson keresztül is. Az alkalmazás telepítése után ki kell választani a világoskék „óraállás bejelentése” ikont, majd az önkormányzatot, meg kell adni az alapvető adatokat, és el kell küldeni a mérőóra állásának fényképeit.

A felhasználók az EDS weboldalán található „leolvasott állások bejelentése” oldalon is bejelenthetik az óraállást, valamint itt megtalálhatók az e-mailes és telefonos beküldéshez szükséges elérhetőségek is.

Június 1-jétől az óraállás bejelentése lehetséges lesz az újonnan létrehozott ügyfélszolgálati központon keresztül is, a díjmentesen hívható 0800 360 300 telefonszámon.

Az EDS minden hónapban megküldi a villamosenergia-szolgáltatónak az óraállás alapján rögzített, beküldött vagy becsült fogyasztási adatokat a számlák kiállítása érdekében.

„Háromhavonta az EDS munkatársai a helyszínen fogják leolvasni a mérőórákat, és a két leolvasás közötti időszakban – amennyiben a felhasználó nem küldi be az óraállást – az energetikai törvény 197a cikkének 3. pontja kerül alkalmazásra. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás becslése a felhasználó korábbi fogyasztási adatai, valamint algoritmusok és szoftveres modellek alapján fog történni” – közölték az EDS-nél.

Hozzátették: „Az energetikai törvény legtöbb rendelkezése európai minta alapján készült. A régióban és az EU-ban – például Németországban és Csehországban – az óraleolvasás évente egyszer történik, máshol negyedévente vagy félévente.”

Azoknál a felhasználóknál, akiknél okos mérőóra van felszerelve, az óraállást távolról kizárólag az EDS olvassa le, havonta egyszer. Eddig körülbelül 600 000 okos mérő került felszerelésre. Az EBRD és az EIB hiteleiből további 600 000 darabot fognak telepíteni. Az EDS célja, hogy az évtized végéig a szerbiai hálózaton az órák 80 százaléka okos mérő legyen, ami megfelel az európai szabványoknak.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!