Választási ígéretének megfelelően új törvénytervezetet készített Alexander Dobrindt szövetségi belügyminiszter a migráció megfékezésére. A cél: a „pull faktorok” csökkentésével kevesebb ösztönzőt nyújtani a menekültek számára, írja az Euronews.

Három héttel a kereszténydemokrata-szociáldemokrata kormányzás kezdete után Alexander Dobrindt belügyminiszter szerdán a kabinet elé terjesztette a Németországba irányuló migráció korlátozásáról és a honosításról szóló első törvénytervezeteket.

A cél a családegyesítés felfüggesztése a korlátozott védelmi (oltalmazotti) státuszú migránsok esetében, valamint a mindössze három év németországi tartózkodás utáni gyorsított honosítás eltörlése. A CDU/CSU és az SPD a koalíciós tárgyalások során állapodott meg mindkét változtatásról. A törvényeket még a Bundestagnak, a parlament alsóházának és a Bundesratnak, a felsőháznak is meg kell erősítenie – írja a Welt.

Dobrindt a Bild am Sonntag-nak pártja törvénytervezeteiről elmondta: „A migráció korlátozását ismét törvénybe foglaljuk. A kiegészítő védelemben részesülő személyek családegyesítését felfüggesztjük. Korábban havonta 1000 ember tudott családegyesítés céljából Németországba utazni. Ez most már a múlté.”

Hangsúlyozta: „Jelentősen csökkentenünk kell a Németországba irányuló ‘pull faktorokat’. Ezzel is felmutatjuk, hogy Németországban megváltozott a migrációs politika”.

A családegyesítés felfüggesztése azokat az embereket érinti, akik Németországban nem kaptak menedékjogot vagy menekültvédelmet, mégis ott maradhatnak, mert hazájukban például politikai üldöztetés, kínzás vagy halálbüntetés fenyegeti őket. Ők úgynevezett kiegészítő védelemben részesülnek, de a tervek szerint két évig nem hozhatnak családtagokat Németországba.

A két év elteltével aztán megvizsgálják, hogy „szükséges és lehetséges-e a legutóbbi kvótamegoldás további felfüggesztése” – olvasható a koalíciós tervezetben. A családegyesítést e csoport esetében már 2016 márciusától 2018 júliusáig felfüggesztette az akkori fekete-piros koalíció. Ezt akkor a befogadás és az integráció túlterheltségének elkerülésével indokolták.

Egy további, szerdán elfogadásra kerülő törvényjavaslat eltörli az előző kormány által bevezetett, a különösen jól beilleszkedett bevándorlók számára három év után történő gyorsított honosítást. A CDU/CSU „turbó honosításokról” beszél, amelyekre a jövőben nem lenne lehetőség. A cél „a németországi jogszerű tartózkodás mint a honosítás központi és alapvető előfeltétele jelentőségének megerősítése”.

Élesen bírálták a terveket az ellenzéki Zöldek. „Az új szövetségi kormány a szimbolikus politikára összpontosít a legkiszolgáltatottabbak kárára, és nem riad vissza a törvény egyértelmű megsértésétől” – mondta Schahina Gambir képviselő a dpa hírügynökségnek. A családegyesítés felfüggesztése szerinte sérti az emberi jogok európai egyezményét és az ENSZ gyermekjogi egyezményét. „Ez a politika erkölcstelen, éket ver a társadalmi kohézióba” – jelentette ki.

Bevándorlók Németországban (Fotó: Beta/AP Photo/Markus Schreiber, File)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!