A „tanulni akaró egyetemisták” a Pionír parkban maradnak és június elsejétől éhségsztrájkba fognak, ha addig nem kezdődik meg a tanítás az ország összes egyetemén – jelentette be Miloš Pavlović, a belgrádi Orvostudományi Kar hallgatója.

A sátortáborban megtartott sajtótájékoztatón ismertette követeléseiket is.

„Az első az, hogy az ország összes egyetemén kezdődjön meg a tanítás június elsejétől. A másik követelésünk az, hogy sürgősen indítsanak erkölcsi, fegyelmi és bűnvádi eljárást azok ellen, akik megakadályozták azt, hogy éljünk az Alkotmány által biztosított oktatásra és mozgásszabadságra való jogunkkal. A harmadik pedig az, hogy egyszer már álljanak le a fasiszta támadásokkal ellenünk és a fenyegetésekkel, hogy felszámolnak, kiirtanak bennünket, hogy pszichikai betegeknek neveznek bennünket azért, mert tanulni akarunk. Még egyszer elmondom: mi teljesen legitim és legális módon vagyunk a városunknak ebben a parkjában” – mondta Pavlović.

Az elnökség és a parlament épülete között lévő parkban március óta sátoroznak olyan személyek, akik magukat „tanulni akaró egyetemisták”-nak nevezik, és állításuk szerint egyetlen politikai párttal sem állnak kapcsolatban.

Fotó: N1

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!