Az All Nippon Airways 114-es, Tokióból Houstonba tartó repülőjáratát szombaton Seattle-be irányítottak át, miután egy utas megpróbálta kinyitni a gép ajtaját. Menet közben. A repülő ekkor már tíz órája volt a levegőben, nem volt már sok hátra az útból, de ezek szerint volt, aki ezt nehezen viselte, írja külföldi hírforrások alapján a 444.hu.

Az ajtónyitogatót a személyzet és az utasok fogták le, majd leszállás után kivizsgálásra kórházba szállították.

Az FBI közlése szerint egy másik utast is el kellett végül távolítani a gépről – ő a járat elterelése miatt húzta fel magát annyira, hogy beverte a mosdó ajtaját. Vele szemben nem emeltek vádat.

A gép végül folytatta útját, és pár óra késéssel leszállt Houstonban. Az nem derült ki, hogy a mosdó ajtaját beverő utas végül visszaszállhatott-e a gépre, hogy eljusson Houstonba.

Illusztráció (Fotó: Wikipédia)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!