Minden tejüzem csökkentette a felvásárlási árat, akár 16 dinárral literenként, ez pedig először a kis- és közepes gazdaságok fognak tönkremenni, nyilatkozta a Betának Milija Palamarević, Közép-Szerbia Szarvasmarhatenyésztőinek Egyesülete elnöke.

„Már második hónapja csökkentik a tej árát a tejüzemek, és jelenleg az átlagos ár a kis- és közepes gazdaságok számára 40 dinár, míg a nagy tehénfarmoknak körülbelül 65 dinár literenként” – mondta Palamarević a Beta hírügynökségnek.
A Kraljevóhoz közeli farmján 170 szarvasmarhát tart, ebből 100 tejelő tehén. A felvásárlók az ő esetében 12 dinárral csökkentették az árat literenként.

„További csapás lesz a termelőkre, amikor – Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter bejelentése szerint – 2026 elején működésbe lép a tejanalitikai laboratórium, mivel a kis termelők nem tudják majd teljesíteni a mikrobiológiai feltételeket, szemben a nagy termelőkkel, akik robotizált termelést folytatnak, amit az állam biztosított számukra” – mondta Palamarević.
Hozzátette, hogy a gazdák már most készítik az állatok téli takarmányát, és a tej nevetségesen alacsony ára miatt eladják az állatokat, hogy takarmányt tudjanak vásárolni, és legalább az állomány egy részét megtartsák, hogy legyen mit kínálniuk, amikor a laboratórium működésbe lép a következő év elején.

Úgy véli, hogy a tejtermelők ugyanabban a kilátástalan helyzetben vannak, mint két évvel ezelőtt, amikor a csőd fenyegette őket, egészen addig, amíg meg nem emelték a tejprémiumokat és a támogatásokat az üszők és tehenek után.

„Ha Glamočić intézkedéseit végrehajtják, akkor ezrek istállóit zárják be Szerbia-szerte, mert a termelők kénytelenek lesznek eladni a szarvasmarhákat” – mondta Palamarević.

Úgy véli, hogy „az állam és a tejüzemek rendszeresen nyomják le a tej árát, hogy olcsó élelmiszert biztosítsanak a lakosságnak, de valójában ezzel megölik a termelést, különösen a Száva és a Duna déli részén”.

Elmondta, hogy a mezőgazdasági minisztérium azt tervezi, hogy a költségvetésből pénzt költ drónok vásárlására, melyekkel a gabonaféléket – búzát és kukoricát – permeteznék a mikotoxinokat (aflatoxint) termelő penészek ellen.

„Mivel Közép-Szerbiában nincs ilyen gabonabetegség, csak Vajdaságban, a drónok vásárlását mi, az ország többi részén élők is meg fogjuk ‘fizetni’” – mondta Palamarević.

A hegyvidéki területeken élő tejtermelők – elmondása szerint – hátrányos helyzetben vannak az egységes prémium- és támogatási rendszer miatt, mert ott a tejtermelés drágább, mivel jóval több üzemanyagot fogyasztanak.

Kiemelte, hogy a tejtermelők nem fognak belenyugodni az állam hozzáállásába, és hamarosan összeülnek, hogy megbeszéljék, milyen lépéseket tegyenek „válaszként az állam rossz mezőgazdasági intézkedéseire”.

A tejtermelők – mondta Palamarević – „meg fogják hívni Glamočić minisztert is, hogy ha van bátorsága, jöjjön el az ülésre és magyarázza el, miért van a tej ára a termelési ár alatt”.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!