Tovább szigorítják az úgynevezett átláthatósági törvényt, melynek módosított változatát kedden 11 órakor tárgyalja az Igazságügyi bizottság. A bizottság tagjai hétfőn kapták meg a Fidesz-KDNP módosítási javaslataival kiegészített törvénytervezetet, melynek tartalmát Tordai Bence független képviselő osztotta meg a sajtóval, írja a 444.hu.

A legfontosabb módosítás, hogy már az idén felajánlott 1 százalékos szja-hozzájárulást is elvennék azoktól, akik augusztus elsejéig felkerülnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal által összeállított listára.

A hivatal azokat a szervezeteket veszi fel a jegyzékére, amelyek szerinte veszélyeztetik Magyarország szuverenitását.

Az eredeti változat szerint erre csak jövő évtől került volna sor, tehát az idén felajánlott 1 százalékos hozzájárulásokra még nem vonatkozott. A módosított törvénytervezet szerint továbbá a jegyzékre vett kedvezményezett javára felajánlott adóösszeg a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért szervezetet illeti meg.

Szintén változás, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező kettős állampolgárok mégsem számítanak külföldinek.

Az átláthatósági vagy nagytakarítási törvénynek is nevezett tervezetet az összes ellenzéki párt, a hazai médiapiac és az üzleti szféra számos szereplője is élesen bírálta, sőt, az Európai Bizottság is a tervezet visszavonását kérte a kormánytól.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!