A Vajdasági Magyar Szövetség vezetői, képviselői 137 helyi tagszervezetbe látogattak el, Pásztor Bálint pártelnök is több ilyen gyűlésen részt vett, főleg azokon a településeken, ahol valamilyen probléma merült fel, mint például Csantavéren, ahol a közbiztonság a fő kérdés, hangzott el a Hét Nap Plusz podcastban.

A fejleményekről Pásztor a következőket mondta:

„A biztonság a legfontosabb szempont és a legfontosabb ügy. Ezért is tárgyaltam a szabadkai rendőrfőnökkel, arra kérve, hogy egyrészt garantálják a csantavéri polgároknak a biztonságát, másrészt tájékoztassák őket arról, hogy mi az amit tesznek, mert sok mindent tesznek, csak a rendőrség mindenhol a világon egy bezárkózott intézmény, aminek egyébként vannak okai is, de hogy most ebben az esetben azért legyenek nyitottabbak. Azt mondják a helyiek, hogy az elmúlt hetekben javult a helyzet. Június elejére várható a parlament következő ülése, amennyiben akkor még ez a kérdés aktuális lesz, akkor az országos intézmények szintjére is föl fogjuk emelni ennek a kérdésnek a rendezését, arra kérve a Belügyminisztériumot, hogy máshonnan is küldjön ide erőket annak érdekében, hogy a csantavéri polgárok biztonsága visszatérjen a normális, megszokott, elvárható szintre. Amennyiben meg itt helyben meg tudják oldani, akkor meg annál jobb” – mondta a VMSZ elnöke.

A teljes podcast itt nézhető: