A szabadkai közlekedési rendőrséghez tartozó területen hat közúti baleset történt az elmúlt héten, közölték az illetékesek.

Május 19-e és 25-e között hat baleset történt, amelyek közül három járt személyi sérüléssel. Egy személy súlyosan, két másik könnyebben sérült. A többi baleset során csak anyagi kár keletkezett.

Ebben az időszakban a rendőrök 54 sofőr ellen tettek feljelentést a szabálysértési bíróságon, 532 gépjárművezetőt pedig a helyszínen bírságoltak meg. A forgalomból 45 sofőrt zártak ki, közülük 15 került a fogdába, amiért súlyosan ittas állapotban vezettek járművet.

A tűzoltókat 19 alkalommal riadóztatták helyszíni beavatkozáshoz.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!