A tartományi kormány 22,5 millió dinárral támogatja a parkoló építését a törökbecsei spa-központnál – erről döntöttek a tartományi kormány szerdai ülésén.

A kormány közleményéből kiderül, hogy az infrastrukturális munkálatok befejezésével Törökbecse korszerű fedett uszodakomplexummal rendelkezik majd, amely úszó- és élménymedencét, valamint rekreációs wellnessközpontot is magában foglal.

Az ülésen továbbá döntés született arról is, hogy 5,8 millió dinárral támogatják Palicson a parkolóhelyek építését és a Férfi Strand mólójának felújítását.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!