A Szabadkai Rendőrkapitányság reagált arra a hírre, miszerint illegális bevándorlók lövöldöztek a Radanovác környéki erdőben.
Arról tájékoztatták a Pannon RTV szerkesztőségét, hogy rendőrségi lőgyakorlatot tartanak a radanováci lőtéren, ezt hallhatták kedden is az emberek. Mint mondták, időről időre szerveznek ilyen jellegű akciót, amelyről a sajtót is értesíteni szokták. Kiemelték, hogy a belügyi szervek fokozottan ügyelnek a biztonságra.
Mint ismeretes, több mint két hete, illetve néhány nappal ezelőtt egy-egy holttestre bukkantak Szabadka területén, a radanováci erdő közelében. A Szabadkai Rendőrkapitányság ennek kapcsán kiemelte, a helyi Felső Ügyészség vizsgálja az eset részleteit, illetve ők is azon dolgoznak, hogy mielőbb fény derüljön az ügy hátterére.
Egyébként a belügyminisztérium illetékese korábban a Politika laphoz eljuttatott válaszaiban az közölte, hogy január 1-je és április 30-a között a rendőrség 365 illegális bevándorlótól tagadta meg a tartózkodást. Őket befogadó-központokba szállították.
Illusztráció (Fotó: Mina Delić)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

