A szerb elektronikus útdíjfizetési TAG július 1-től használható lehet Észak-Görögországban, jelentette be Szerbia görögországi nagykövete, Nikola Nedeljković, írja a Tanjug.

A Putevi Srbije tájékoztatása szerint, amennyiben sikerül végrehajtani a Egnatia Odos vállalattal kötött megállapodásokat, megvalósulhat a használat.

„Ha a két vállalat között kötött megállapodásokat sikerül végrehajtani, akkor a rendszer északon már július 1-től működhet” – nyilatkozta Nedeljković a „Večernje novosti”-nak.

Emlékeztetett arra, hogy Hrisztosz Dímasz, Görögország infrastruktúráért és közlekedésért felelős minisztere a múlt héten Belgrádban járt az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) által szervezett nemzetközi konferencián, ahol találkozott Aleksandra Sofronijević,  építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszterrel. A találkozón a tárcavezetők megállapodtak abban, hogy mindkét fél megteszi a szükséges lépéseket az útdíjfizetési rendszerek összehangolásáért Szerbia és Görögország között.

A nagykövet rámutatott arra is, hogy Görögországnak bizonyos európai szabványoknak és eljárásoknak kell megfelelnie, amelyekhez a projektet hozzá kell igazítani – ahogyan ezt például Horvátország már megtette.

„A nagykövetség kezdettől fogva részt vesz ennek a problémának a megoldásában, amelyet a ‘Putevi Srbije’ már sikeresen megoldott Észak-Macedóniával és Horvátországgal. Valóban igaz, hogy a görög autópályákon több koncessziós társaság is részt vesz az utak kezelésében és az útdíjak beszedésében. A ‘Putevi Srbije’ arról tájékoztatott bennünket, hogy ők a maguk részéről minden műszaki feltételnek megfelelnek a projekt elindításához, most a görög félre várnak” – mondta Nedeljković.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!