Annak ellenére, hogy a hatalom képviselői úton-útfélen arról beszélnek, nem fogják teljesíteni az egyetemisták azon követelését, hogy minél előbb írjanak ki rendkívüli parlamenti választásokat, a különböző jelekből ítélve úgy tűnik, hogy nagyon valószínű, hogy az államelnök még az idén eleget tesz a követelésnek, és kiírja a rendkívüli választásokat. Az első jelei a kampánynak már láthatók a hatalom legújabb bejelentésében, ugyanis nemrég közölték, hogy a minimálbér a következő év során eléri az 550 eurót, valamint az idei évben a nyugdíjak mintegy nyolc százalékkal emelkednek.
Az előző évek történéseit figyelembe véve megállapítható, hogy rendkívüli választások esetén a hatalom gyakran fordul gazdaságpolitikai bejelentésekhez. Ugyanakkor ez a lépés többféleképpen is értelmezhető, hiszen a Nova által megkérdezett beszélgetőpartnerek arra figyelmeztetnek, hogy amióta a Szerb Haladó Párt gyakorolja a hatalmat, folyamatosan választási kampány van.
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke kijelentette, hogy tervben van a nyugdíjak és a minimálbérek emelése még az év vége előtt. Hozzátette, hogy ha az ő elképzeléseit elfogadják, 2026 decemberére a szerbiai átlagbér a legrosszabb esetben is 1.147 euró lesz, és 2027 végére eléri az 1.400 eurót. A minimálbér pedig jövőre 500 és 550 euróra „ugrik”, mivel jelenleg 95.000 ember kap minimálbért. Vučić azt is elmondta, hogy a nyugdíjak növekedési üteme idén mintegy nyolc százalékos lesz, ami kétszerese az általa négy százalék alá becsült inflációnak.
Ez a politika része annak a jól ismert gyakorlatnak, amelyet a hatalomtól már megszokhattunk. Évek óta tanúi vagyunk annak, hogy a hatalom gazdasági intézkedéseit politikai kampányeszközként használja. A koronavírus-járvány idején például közvetlen pénzügyi támogatást osztottak ki a lakosságnak, konkrétan 100 eurót fejenként, a 2022-es választások előtt. Hasonló történt a 2023-as választások előtt is, amikor Vučić novemberben – alig egy hónappal a választások előtt – 10.000 dinár támogatást ígért a középiskolásoknak. 2024-ben, válaszul az ellenzék decemberi választásokat ért kritikáira (amelyeket választási csalásokkal vádoltak), bejelentették a Ugrás a jövőbe – EXPO 2027 programot, és ekkor is tizenegy százalékkal emelték a nyugdíjakat.
Az ilyen lépések könnyen háttérbe szorulnak a kormányt érő folyamatos egyetemi nyomásgyakorlás mellett, főleg azután, hogy május elején a blokádban lévő diákok új követelést fogalmaztak meg: rendkívüli parlamenti választások kiírását.
Dragan Popović, a Gyakorlati Politika Központjának vezetője szerint ugyan nem világos, hogy valóban lesznek-e hamarosan választások, de a hatalom láthatóan készül egy ilyen forgatókönyvre. Az anyagi juttatásokon és minimálbér-emelésen túl Popović még több olyan lépést is említ, amelyek ugyanebbe az irányba mutatnak.
„Úgy tűnik, a hatalom választásokra készül. Mintha egy olyan forgatókönyvet készítenének elő, amelyben mindenféle populista módszert bevetnek – osztogatnak ezt-azt. Másrészt fokozódnak a támadások olyan szervezetek ellen is, mint a CRTA, amelyek a választási folyamatok ellenőrzésében vesznek részt. Ez is egyfajta jelzés arra, hogy hamarosan újabb választások jöhetnek” – mondta Popović.
Állandó kampányüzemmód
Cvijetin Milivojević politikai elemző szerint a hatalom az egyetemista-tiltakozásokkal szembeni ellenállása már magában kampánynak tekinthető. Arra figyelmeztet, hogy amióta a Szerb Haladó Párt hatalomra került, gyakorlatilag állandó választási kampány zajlik az országban – sosem áll meg. Szerinte a kormány legújabb lépéseit – beleértve a diákok tiltakozására adott válaszokat – ebben a szellemben kell értelmezni, vagyis úgy, hogy tervszerűen próbálják kifogni a szelet a tiltakozók vitorlájából. Milivojević szerint a hatalom mindenre egy úgy reagál, hogy létrehozza annak szöges ellentétét: ellen-egyetemistákat, ellentüntetéseket, ellenblokádokat szervez.
A Nova beszélgetőpartnere azonban arra figyelmeztet, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) akkor is hajlandó kampányt folytatni, amikor annak valójában semmi értelme. A hatalom azonban mesterségesen fenntartja a feszültséget, fenyegetőzéssel vagy olyan viselkedéssel, mintha éppen választási kampány zajlana.
„Ez az autokrata uralom egyik technikája: állandó készültségi állapotban tartja a saját választói bázisát – akárcsak a hadseregben. Nemcsak az aktivistákat és párttagokat, hanem az egész, már lebetonozott választói tábort is. Számomra ebben nincs semmi különösebben új, csupán a választások kiírásával felgyorsulnak az amúgy is folyamatban lévő kampánytevékenységek. Ezek klasszikus választási kampányeszközök, amelyeket a törvényeink egyébként tiltanak” – magyarázza Cvijetin Milivojević, aki hozzátette, hogy a szerb törvények szerint a pártok nem folytathatnak propagandajellegű választási tevékenységet a hivatalos kampányidőszakon kívül. Ilyen tevékenységekre csak a választások hivatalos kiírásától a kampánycsend kezdetéig van lehetőség. A Nova forrása szerint azonban a jelenlegi hatalom ezt a törvényt már legalább háromszor megszegte február óta.
„Február óta három pártgyűlést tartott egy formálódó párt, a Mozgalom a népért és az államért, ami törvényellenes, mivel ezek nem hivatalos választási kampányesemények. A kampány hivatalosan csak június 28-án kezdődhetne, hiszen akkor alakul meg a mozgalom, viszont ez a szervezet már gyakorlatilag kormányon van, van miniszterelnöke és miniszterei is. Ez is bizonyítja, hogy itt állandó kampány zajlik, és kísérlet történik arra, hogy a kevésbé stabil választói réteget is egyben tartsák” – magyarázza Milivojević.
Szintén arra utal a Vajdasági Magyar Szövetség tevékenysége is, hogy az idén rendkívüli választásokat tartanak, ugyanis a párt vezetői nemrég elindultak körútjukra, amely során valamennyi helyi szervezetüket felkeresik, és elbeszélgetnek a párttársaikkal. Ezt több településen már meg is történt, többek között Csantavéren is, ahol pár nappal később a polgárok lakossági gyűlést szerveztek, de őket már nem engedték be a színházterembe.
__________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

