Mintegy 170 polgár hallgatott ki az ügyészség annak a hangjelenségnek kapcsán, amely március 15-én 19:11-kor pánikot okozott Belgrádban, a Milán király utcában, az egyetemisták által szervezett tüntetésen, az újvidéki áldozatokra történő néma kegyeletadás során.

Az ügyészség a FoNet hírügynökség közérdekű adatigénylésére válaszolva közölte, hogy az ügy továbbra is az elővizsgálati szakaszban van.

„A KTR 3383/25 számú, elővizsgálati szakaszban lévő ügy kapcsán bekértük a belügyminisztérium jelentését, valamint adatokat kértünk a védelmi minisztériumtól, az egészségügyi minisztériumtól és a Biztonsági és Hírszerzési Irodától, ezek alapján születik majd döntés a további eljárásról” – közölte az ügyészség.

„Azt a hangjelenséget, amely a március 15-ei tüntetésen, az újvidéki tragédia áldozatainak tiszteletére tartott 15 perces néma megemlékezésen pánikot okozott, szonikus fegyver, vagy hangágyú okozta, amely Szerbia biztonsági erőinek a birtokában van” – nyilatkozta már másnap Aleksandar Radić katonai elemző.

A belügyminisztérium ugyanakkor tagadja, hogy hangágyút vetett volna be, mivel azt a törvények tiltják.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!