Alig két nappal azután, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság blokkolta a Donald Trump amerikai elnök által még áprilisban bejelentett kereskedelmi vámok egy részének alkalmazását, a fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy azok mégis érvényben maradhatnak – egyelőre legalábbis.

Szerdán a kereskedelmi bíróság azzal indokolta a döntését, hogy a Trump által életbe léptetett szükségállapot nem adhat felhatalmazást az elnöknek arra, hogy szinte minden országgal szemben vámokat vessen ki. A Fehér Ház akkor azonnal fellebbezést nyújtott be az ítélettel szemben. „Nem a választott bírák dolga eldönteni, hogyan kell megfelelően kezelni egy nemzeti vészhelyzetet”, mondta Kush Desai, a Fehér Ház sajtótitkár-helyettese.

A fellebbviteli bíróság végül helyt adott a Fehér Ház kérelmének, így ideiglenesen felfüggesztették az alsóbb fokú bíróság végzését – írja a BBC-re hivatkozva a 444.hu. A felfüggesztés arra az időre szól, amíg az ügy perszakaszban van, a következő tárgyalás június 5-én lesz.

Az amerikai elnök április 2-án jelentette be a szinte minden országra kiterjedő vámjait, ezért azt a napot a Felszabadulás Napjának nevezte el. Általánosan 10 százalék a vám mértéke, Kínával és az EU-val szemben azonban fegyverként használja a vámokat, az ázsiai nagyhatalomból érkező termékekre egészen 145 százalékig tornászták fel a vámokat mielőtt azokat egy megállapodás alapján 90 napra felfüggesztettek. Jelen állás szerint az EU-ból érkező termékeket július 9-étől 50 százalékos vám fogja terhelni.

Fotó: AP/Evan Vucci

 

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!