A szabadkai Közgazdasági Kar Oktatási és Tudományos Tanácsa döntésének értelmében június 2-ától, hétfőtől megkezdődik a téli szemeszter tanításának pótlása – közölte az intézmény hivatalos tájékoztatásában.

„Az elmúlt hónapokban szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy az egyetem munkatársai, vezetősége és maga az intézmény egyre növekvő nyomásnak van kitéve: a professzorokat megfosztják havi fizetésüktől, nem fedezik az intézmény működési költségeit, többszöri felügyeleőségi ellenőrzést tartanak, nem hagyják jóvá az új hallgatók felvételi kvótáit, szankciókat helyeznek kilátásba a felelősök ellen, és egy sokkal szigorúbb felsőoktatási törvény elfogadásával fenyegetnek. Mindez gyakran a meglévő jogi keretek és előírt eljárások figyelmen kívül hagyásával történik” – áll a tanítás újraindításáról szóló döntés indoklásában.

A pótlást a Teams platformon keresztül bonyolítják le, miközben – ahogy az a kar hivatalos Facebook-oldalán közzétett értesítésben olvasható – aggodalomra ad okot, hogy a tanítás módszerének és terjedelmének ilyen mértékű megváltoztatása kérdésessé teheti annak értelmét és célját, írja a Magločistač.

Az értesítést a szabadkai Közgazdaságtudományi Kar Oktatási és Tudományos Tanácsának 22 tagja írta alá, köztük prof. dr. Aleksandar Čučković dékán is.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!