A szabadkai Közgazdasági Kart blokád alatt tartó egyetemi hallgatók bojkottálják az online oktatást, amely az egyetem döntése értelmében június 2-án kezdődött meg. A bojkottról szintén aznap délután a plénumon döntöttek.

„Úgy véljük, hogy az oktatás digitális térbe történő áthelyezésének kísérlete közvetlen támadás a jogos hallgatói küzdelem ellen, valamint a blokád megszüntetésének feltételekhez kötésére irányuló próbálkozás. Az online oktatás nem megoldás – az csupán elfedi a valós problémákat, és megpróbálja megkerülni azokat a követeléseket, amelyekért hónapok óta harcolunk” – közölték a diákok az Instagramon.

Hozzáteszik, hogy ezt a megközelítést nem tudják elfogadni, mivel – ahogy mondják – párbeszéd helyett a felelősség elől való menekülést kínálják.

A Közgazdaságtudományi Kar Oktatási és Tudományos Tanácsának június 2-án kiadott közleményében az áll, hogy az intézmény az utóbbi hónapokban komoly hatósági nyomásnak van kitéve, amely a dolgozókra, a vezetésre és magára a karra irányul.

„Megvonják a professzorok havi fizetését, nem fedezik a működés anyagi költségeit, többszöri ellenőrzéseket végeznek, nem hagyják jóvá az új hallgatók felvételi kvótáit, szankciókat helyeznek kilátásba a felelősökkel szemben, és egy új, sokkal szigorúbb felsőoktatási törvény elfogadásával fenyegetőznek” – olvasható az oktatás újraindításáról szóló döntés indoklásában.

Azt is hozzáteszik, hogy mindezt gyakran a meglévő jogszabályi keretek és előírt eljárások figyelmen kívül hagyásával hajtják végre.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!