„Blokádokat tartó náci hordák” – így minősítette Ana Brnabić házelnök azokat, akik Belgrádban megtámadták a „tanulni akaró egyetemisták” egy csoportját. A Pionír parkban közölte: a támadás mögött „a legrosszabb nácik” állnak.
„Mindannyiunk közül ti vagytok a legbátrabbak, mert reálisan nézve meg is ölhettek volna benneteket. Szerbiát védtétek, Szerbia minden polgárát attól függetlenül, hogy mit gondolnak és kik ők, a jogállamot védtétek, az Alkotmányt és a törvényeket, az emberi jogokat. Senkinek nincs arra joga, hogy megtiltsa, hogy bemenjetek az egyetemetekre, mert ez a múlt század harmincas éveinek a nácizmusa volt Bécsben és Münchenben” – mondta Brnabić.
A házelnök szerint az állam nem vonul többé vissza, elvárja, hogy azonosítsák és előállítsák az incidens résztvevőit, és azt is hozzátette: ez után az eset után „Szerbia minden szabad személye ćaci”.
„Ismét megmutatták, hogy a legnagyobb gyávák, mert soha nem állnak ki egy az egy ellen, hanem 150-en jönnek össze négy ellen. Ez történt Nišben, Obrenovacon, Doljevacon. 150-en kellene, hogy egyre rátámadjanak. Vannak bringásaik és álveteránjaik, és azt gondolják, hogy nagyon veszélyesek. Ez az igazi fasizmus” – mondta.
A történtekről Aleksandar Vučić államfő és a megtámadott Miloš Palović is azt mondta: így bántak Németországban és Ausztriában a zsidókkal, és az államfő is náciknak nevezte az egyetemistákat.
Fotó: Tóth Imre
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

