Június 10-től, vagyis keddtől a Röszke-Horgos közúti határátkelő (ismertebb nevén Röszke 2-Horgos 2) új nyitvatartási idő szerint dolgozik. A szerb és a magyar közötti határátkelő június 17-ig éjjel-nappal, vagyis 24 órán keresztül fogadja az utasokat a korábbi, 4 és 23 óra közötti nyitvatartás helyett, ebben állapodtak meg a szerb és a magyar határőrségek.

Az átkelőhely nyitva áll a nemzetközi személyforgalom számára, kivéve az autóbuszokat, a teherforgalmat és a veszélyes árukat szállító járműveket.

A többi határátkelőhely az eddig megszokott rendben tart nyitva Csongrád-Csanád vármegyében, közölte a magyar rendőrség.

_________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!