A szabadkai ipari zóna munkásaival foglalkozó cikksorozatunk első részében a Gordon Oniver-csoport munkatársait kértük meg, hogy meséljenek a tapasztalataikról. Ők összességében elégedettek voltak a munkahelyükkel, leszámítva egy-két apróságot. Cikkünk második részében egy újabb gyárat látogatunk meg: itt sokkal több ellentmondást hallottunk, mint a Calzedonia-csoport leányvállalatánál.
A Flender Winergy gyár volt már Loher, Flender Loher, Siemens, most pedig Winergy néven fut itt a termelés, de igazgatót is olyan dinamikával váltogatott, mint nevet, hiszen eddig négy alkalommal kapott új vezetőséget. A gyárhoz négy nagyobb és egy-két kisebb csarnok tartozik, ahol különböző munkafolyamatok zajlanak, amelyekkel szélerőművek motorját állítják össze. A gyárban gyakori a fennforgás, és tömegesek az elbocsátások, de a normával is probléma szokott lenni, amiről a munkások a szakszervezeteknek panaszkodnak. Hugyi István, a Szabadkai Független Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a munkásoknak mindig akadnak gondjaik.
„A mobbing (munkahelyi zaklatás – a szerző megj.) jelenti a fő problémát, különösen ott, ahol normára dolgoznak, és a technológiai folyamat úgy működik, hogy a norma emelkedik. Ezenfelül észrevételek érkeznek a munkavégzés biztonságával, valamint a zajjal és az éjszakai műszakkal kapcsolatban is. Azt tudni kell, hogy a biztonsági előírások mindig megfelelőek, hiszen ezt a német anyavállalat diktálja, amely erre nagy figyelmet fordít. A fizetésekkel azonban gond van, ez ugyanis nem arányos egyes vállalatok profitjával, holott ez fontos lenne. Megtörténhet, hogy a szerb állam megemeli a minimálbért, de a vállalat magától nem emel fizetést, ráadásul nem egyenlő mértékben növekszik mindenki fizetése” – emelte ki Hugyi István. A szakszervezeti elnök szerint a szabadkai ipari zónában több szakszervezet is működik, és minden gyárban létezik kollektív szerződés, ami meghatározza a munkaórákat, a szabadságot, a szabadnapokat.
„Az emberek tudják, hogy mettől meddig dolgoznak, csak a munkaszombatokkal szokott probléma lenni, de ez csak néhány munkaterületen fordul elő. Az utóbbi időszakra jellemző, hogy nem stabil a munka és a munkaidő, van, hogy a munkásoknak kevesebb munkájuk van. Különösen jellemző ez azokra a gyárakra, ahol megrendeléseket teljesítenek, mint a Flender esetében is. Sok embernek felmondtak, sokakat munkaerő-feleslegnek nyilvánítottak. A külföldi tulajdonostól függ a szerződés, ő biztosítja a munkát” – szögezte le Hugyi István.
Mit mond egy jelenlegi munkás?
Egy volt és egy jelenlegi dolgozó is megosztotta velünk a tapasztalatait a gyárról. Az egyik nevét nem vállaló megszólaló 2013 óta dolgozik a gyárban, de egyáltalán nem érzi stabilnak a munkahelyét.
„2013 végén kezdtem el dolgozni a Siemensben: akkor még jó volt a fizetés, ráadásul erős munkahelynek is számított ez az ipari zónában, nagy dolog volt a Siemensnek dolgozni. Az évek alatt azért kiderült, hogy teljesen mindegy, melyik gyárban dolgozik valaki, mert a fizetés ugyanott kezdődik. Sokáig voltam egy helyre beosztva, majd elindult az az időszak, amikor egyre kevesebb lett a munka, sok változás történt, így én is át lettem helyezve máshova. Hozzászokik ehhez az ember, mert muszáj, viszont a tavalyi év már tényleg kellemetlen volt: sok volt az elbocsátás, nem volt munka sem. Ilyenkor azt mondják, hogy a főnököt is sokként érte ez, és senki nem érti, mi történhetett, de túl kell ezt élni. Jelenleg nincs elbocsátás. 998 munkás maradt, elvileg még ez is sok, hiszen nincs elég munka. Azt mondták, nekünk február végéig van munkánk, azt várja a gyár, hogy legyen megrendelés, addig pedig 65 százalékon vagyunk otthon. Volt, akinek ajánlottak végkielégítést. Két opció van: közös megegyezésen alapuló szerződésfelmondás vagy munkaerő-felesleggé nyilvánítás, amikor a gyár nem vehet fel az elbocsátott munkás helyett mást, és jár a munkanélküli segély is. Van, aki erre várt, meg volt, aki inkább felírta magát, hogy rúgják ki” – nyilatkozta a gyár egyik alkalmazottja.
2013 óta számos névváltoztatáson esett át a cég, volt Loher, Flender Loher és Siemens is, most Flender Winergy.
„Nem tudni, hogy tulajdonképpen mi a helyzet most. Amikor még Siemens volt, akkor azt éreztük, hogy valóban gyártunk valamit, most meg csak összerakunk. Semmi fejlődés, semmit nem adunk hozzá értékben, csak összerakjuk az alkatrészeket. Ezek betanítható, futószalagos munkák, amik normára mennek akkor is, ha nem szalagon dolgozunk. A munka monoton, minden nap ugyanazt csináljuk, kicsit változik csak a típus, de a munka nem. Hallottam, hogy más gyárakban azért cserélődnek a feladatok, bevezetnek másba is, hogy ne butulj bele az aktuális melódba” – mondta az alanyunk. Elmondása szerint már több pozícióban is dolgozott, jelenleg lemezeket csinál.
„Kellemetlen ez a dobálás az egyik helyről a másikra, mert megy közben a megfélemlítés. Van x időd betanulni, és meglátják, hogy megy, vagy sem. A csarnokokban közben elfogy a munka, valahogy mindig elfogy… Most például sokan vagyunk egy hónapos kényszerszabadságon 65 százalékos fizetéssel, de lehetne persze fizetetlen szabadságot is kivenni. Januárban is volt egy hét fizetetlen, mert nem volt munka, de közben meg kell a pénz, főleg, ha az embernek családja is van. Káosz az egész” – mondta. Szerinte, ha van is megrendelő, az anyagbeszerzés is problémás, de azt reméli, hogy ha most elkezdenek dolgozni, akkor azért lesz mivel.
„Általában csak a munkavezető jelzi, hogy kaptunk hivatalos értesítőt. Az igazgató már régen beszélt nekünk arról, hogy gondok vannak. Négyszázalékos fizetésemelést kaptunk, és hiába van szakszervezet, hallgat. Az utolsó emelésnél sikerült kiharcolni az igazságosabb fizetésemelést, akkor is 2–6 százalékról indultunk, és 8–12 lett a végén. De most hallgat a szakszervezet. A munkások a négy százalékot nem tudják komolyan venni, hiszen ez 1500–2000 dinár, és inkább a minimálbér emelése miatt adják, hiszen a gyár magától nem emel. Nekik az a céljuk, hogy minél kevesebb pénzért dolgozzon a munkás, ne kelljen bért emelni” – panaszolta a gyár munkása, aki azt is kifogásolja, hogy csak kollektív fizetésemelés van, a munkateljesítményt nem díjazzák külön, így viszont nem motiválják a dolgozókat. A normaemelés viszont rendszeresen napirenden van, például mérik az időt a különböző munkafolyamatok végzése közben is. „Akinek van családja, azt a pénz motiválja. Volt egy nevetséges felmérés arról, hogy hogyan érezzük magunkat a gyárban, és hogy ajánlanánk-e az általunk összerakott generátort a barátainknak. Fogalmunk nincs, hogy mennyibe kerül egy ilyen generátor. Azt is kérdezték, hogy magát a munkahelyet ajánlanánk-e másnak.”
Korábban három váltásban dolgoztak, és a szombatok is kötelező munkaszombatok voltak, amiért szabadnap és egy kis bónusz járt. Beszélgetőpartnerünk vasárnap délelőttönként többször is dolgozott, de szombaton este nem. A tavalyi év végén elindult egy nagy kirúgási hullám, ami nagyjából 250 személyt érintett.
– Van, aki maga jelentkezett, hogy felmondana, a többieket a gyár kereste meg. Kiszámolták, hogy mennyit pénz járna megállapodás esetén. Ekkor már 65 százalékon voltunk, kitolták az év végi szabadságot, csökkent a norma, nem volt munka. Ha viszont bejönne most egy nagyobb megrendelés, nem tudnánk teljesíteni, hiszen nincs elég ember három váltásra. Az is gyakori, hogy kirúgják az embert a próbaidő után. Szezonmunkásnak éreztem magam sokáig én is. Olyan is akadt, akinek felmondtak, majd visszahívták. Közvetítőn keresztül is vesznek így fel embereket, majd azokat is kirúgják. Én régóta dolgozom itt, több szektorban voltam már, mégsem érzem biztosnak a munkahelyem. Bánom, hogy nem jelentkeztem a felmondásra, mert 4-5 ezer euróval elmehettem volna másik munkát keresni. Ráadásul most már a többi gyár is nagyjából ezt a fizetést adja, sőt, ha most átmennék egy másik gyárba dolgozni, megkapnám azt a fizetést, amit itt 12 év után” – állapította meg alanyunk. Úgy látja, hogy közvetítőn keresztül már egy ideje nem jönnek emberek, a munkások zöme jelenleg hosszabb távú szerződéssel dolgozik, ám gyakran előfordul, hogy amikor az új alkalmazott látja, hogy mi a munka, másnap már nem jön. Legutóbb januárban küldtek vissza embereket dolgozni az egyes csarnokba, de már megint küldik az embereket szabadságra meg vért adni, mert nagyon előre vannak a munkával.
Mit mond egy volt munkás?
A tapasztalatairól egy volt alkalmazottat is kérdeztünk, aki szintén 2013-ban kezdett itt dolgozni, végül 2024-ben mondott fel véglegesen. Mint mondta, az elején nem volt problémája, bár arra készült, hogy fél év után el fogják bocsátani, hiszen akkor ez volt a gyakorlat.
„12 órás váltások voltak, de elfelejtettek előre szólni róla. A főnök leadta az információt, hogy szükség van X emberre, akik maradni fognak előzetes megbeszélés nélkül, és mivel én voltam az egyik legfiatalabb, gyakran én maradtam. Délután 16 óra környékén szóltak munka közben, hogy maradni kell, hiába mondtam, hogy így nem tudok majd éjjel hazamenni, ez senkit nem érdekelt. Végül egy kollégám küldött üzenetet a menedzsmentnek, hogy a főnökség zaklatja a munkásokat. Másnap engem vádoltak meg azzal, hogy én panaszkodtam. Ez később kihatott arra is, ahogyan a munkavezető velem bánt” – emlékezett vissza. Akkoriban úgy érezték, hogy gyakran a dolgozókon hajtják be azokat a hibákat, ami nem tőlük függtek, és a szállítás késése miatt volt szükség a hirtelen jött 12 órás műszakokra. A gyárban egyébként jelentős volt az úgynevezett „mínusz órák” bevezetése is.
„Ha késett az anyag, akkor kaptunk üzenetet, hogy nem dolgozunk aznap. A délutános 10 óráig kapott üzenetet arról, hogy kell-e aznap dolgoznia, vagy sem. Azonban ők felszámolták ilyenkor is a 8 órás munkaidőt, amit utólag le kellett dolgozni, hiszen ők ezt kifizették. Ez is jó spórolás volt nekik, ha hétvégén dolgoztatták le a mínusz órákat. Van, akinek összejött 400–500 mínusz óra, nekem is volt 400, amit 3–3,5 év alatt hétvégente kellett ledolgoznom. Ez ellen egy ponton fellázadtak a munkások, és törölték a mínusz órákat” – emlékezett vissza. Ezt követően bevezették az osztályzást 1-től 5-ig: az egyesre értékelt munkás nem kapott bónuszt, és arányosan nőtt a bónusz mértéke az osztályzattal. Persze ötösöket nem osztogattak. Az osztályzáshoz hozzájárult az is, hogy mennyire volt hajlandó valaki hétvégén bemenni dolgozni. Ő nagyjából 5 éve dolgozott ott, amikor újabb furcsaságra lettek figyelmesek az alkalmazottak.
„Amikor kezdtem, akkor még sok munkás volt Szabadkáról és környékéről, de elterjedt a Siemensről az, hogy az embereket a próbaidő után kirúgják, és nagyjából félévente cserélik a munkásokat, így egyre kevesebben jelentkeztek ide munkára. Ezért kitalálták, hogy egy fejvadász cégen keresztül Dél-Szerbiából hoznak munkásokat, nekünk pedig azt mondták, hogy ők profik, mindent tudnak, sőt, ők fognak bennünket tanítani. Ezek a profik egyszerű terepi munkások voltak, akiket áthelyeztek ide 12 órázni dupla fizetésért, és semmit nem tudtak. A régi munkásoknak az lett a feladata, hogy tulajdonképpen őket húzzák. Egy évet maradtak, majd ismét problémák adódtak: nem volt már erre pénze a gyárnak, és elküldték őket. Ekkor azt találták ki, hogy nagyjából 50–100 euró bónuszt kap az, aki hoz valakit a gyárba, és el is kezdtek jönni az emberek a környező községekből, akiknek ismét csak jobb helyzetük volt, hiszen útiköltséget is kaptak. Sokan jöttek a pénz miatt, de megint csak folytatódott a munkások mozgatása, cserélgetése: jön húsz ember, akikből három–hat hónap múlva marad öt, majd jön 20 másik, és így tovább.” Riportalanyunk egy idő után közölte, hogy nem hajlandó tovább szombatonként dolgozni, ám a gyár ekkor elővett egy olyan függeléket, hogy a gyárnak joga van kérni a túlórát, bár szólni kell előtte – ezt úgy oldották meg, hogy heti három alkalommal kötelező lett a túlóra vállalása.
„Tehát 2-3 nap 12 órázás volt, meg egy szombat. Emiatt szinte már a gyárban éltünk. Olyan lépéseket tettek, amik ellehetetlenítették azt, hogy ne túlórázzunk. Azt mondták, az állandó munkaszerződéshez két év kell, addig pedig 3–6 hónapos szerződéseket kaptak az emberek, hiszen így egyszerűbb is felmondani” – mondta.
Volt, akit a karácsonyi ünnepek előtt rúgtak ki, hogy ne kelljen kifizetni az egyébként mindenkinek járó 13. havi fizetést. Ha pedig volt fizetésemelés, úgy a normát is emelték, tehát tulajdonképpen nem emelték a fizetést, csak kifizették az elvégzett munkát.
„Sokat fenyegették fizetéscsökkentéssel azokat a munkásokat, akiknek nem volt meg a havi két szombatja. Hoztak egy olyan szerződést, amiben megígérték azt, hogy ha 3 hónapon keresztül minden hétvégén dolgozol, akkor kapsz havi szinten plusz 100 eurót, meg a 3 hónap végén kapsz bónuszt is. Nem voltam hajlandó aláírni, amit nehezen fogadtak el, de kaptam egy ugyanolyan szerződést, amiben már nem szerepelt a bónusz. Aláírtam, és nem mentem hétvégén dolgozni” – tette hozzá. Az embereket főleg a fizetéssel tartották sakkban.
Mit mond a gyár?
Kérdéseinkkel felkerestük a két említett gyárat. A cikksorozatunk első részében szereplő Gordon Oniver szerbiai leányvállalata nem válaszolt a kérdéseinkre, míg az olasz cég rövid e-mailben reagált.
„Szeretnénk megerősíteni, hogy szervezetünk teljes mértékben betartja a hatályos munkaügyi előírásokat, valamint az Etikai Kódexünkben foglalt elveket, amely alapvető iránymutatásként szolgál az egyének méltóságának, biztonságának és jogainak biztosítása érdekében. Ugyanakkor – szervezeti irányelveink értelmében – nem veszünk részt megbeszéléseken, és nem adunk nyilatkozatot ezekben a témákban” – írták a válaszukban.
Hasonló tapasztalataink voltak a Flender (Siemens) gyárral is, ahol a szerb partner a telefont sem vette fel, míg a német anyavállalat készségesen reagált. Ők ezt írták: „A Flender elkötelezett a szabadkai régió iránt, és a szabadkai üzem szerves része globális gyártási hálózatunknak. Az üzem teljes mértékben betartja a szerb munkaügyi törvényeket, valamint a vállalatunk belső globális előírásait. Világos eljárásrenddel rendelkezünk annak érdekében, hogy biztonságos, méltányos és tiszteletteljes munkakörnyezetet biztosítsunk minden munkavállalónk számára. Elkötelezettek vagyunk a felelős foglalkoztatási gyakorlatok mellett, és arra törekszünk, hogy vonzó munkahelyi környezetet alakítsunk ki. A szabadkai üzemben a bérek meghaladják a törvényben előírt minimálbért, és rendszeresen felülvizsgáljuk, illetve összevetjük azokat a piaci viszonyokkal, hogy versenyképes kompenzációs rendszert biztosítsunk. Belső ellenőrzéseink, adataink és a helyi vezetőség jelentései alapján nincs olyan bizonyíték, amely alátámasztaná az Ön névtelen forrásai által említett állításokat.”
A cikk megjelenését az Európai Alap a Balkánért támogatta. A kiadványban megfogalmazott nézetek kizárólag a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek az Európai Alap a Balkánért hivatalos álláspontjával.
____________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
