A szerb kormány hatályon kívül helyezte Szerbia felsőoktatásának finanszírozásának és teljesítményének jelenlegi helyzetét elemző munkacsoport létrehozásáról, valamint a felsőoktatási törvény kidolgozásáról szóló határozatot – számol be az N1.
A kormány bejelentésében foglaltak szerint a határozatot Đuro Macut miniszterelnök és Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora közötti megállapodással összhangban fogadták el, amely az egyetem integritásának és hitelességének megőrzését, a működés pénzügyi feltételeinek biztosítását és a felsőoktatási intézmények rendszeres tevékenységeinek megvalósításához szükséges előfeltételek megteremtését célzó közelgő tevékenységekről szól.
A Lázadó Egyetem kezdeményezés köré csoportosult akadémiai közösség tagjai hétfő óta tiltakoznak a szerb kormány előtt, ahol eltorlaszolták a Knez Miloš és a Nemanja utca kereszteződését, és egyik követelésük éppen a munkacsoport feloszlatása volt.
Folytatódik a tüntetés és az útzárlat a kormány épülete előtt
Követelték továbbá az egyetemi munkanormákról szóló kormányrendelet visszavonását, valamint a hallgatói beiratkozásra vonatkozó költségvetési kvóták június végéig történő sürgős meghatározását.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

