A sorozatos letartóztatások és a tiltakozó egyetemistákat támogató polgárok elleni különféle feljelentések után a rendőrség közlekedési bírságokat is elkezdett kiszabni azokra, akik az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozataira emlékeznek.
„Amennyiben a csendes kegyeletadáskor az úttesten tartózkodik valaki, és nem a járdán, akkor a rendőr 5000 dinárral bírságolhatja meg” – írja a Danas.
A gyalogosoknak valóban a járdán kell közlekedniük, az viszont alkotmányban garantált, és törvényekkel szabályozott jog, hogy egy tiltakozás során a polgár az utcán tartózkodhat. Ennek ellenére az alkotmányban garantált jog gyakorlása miatt a polgárok elkezdtek közlekedési szabálysértés miatti feljelentéseket kapni.
Ivana Franović belgrádi lakos, ahogyan az elmúlt hónapok során minden pénteken tette, múlt héten, június 6-án is ott volt az Első Belgrádi Gimnáziumnál, a Dušan cár és a Dobričin utcák kereszteződésében megtartott blokádon.
Pontosan 11:52-kor kiment az útkereszteződésbe, hogy támogassa a gyerekeket, akik az újvidéki áldozatokra emlékeztek. Emiatt azonban kellemetlenségben volt része.
„Szokatlan módon, június 6-án odalépett hozzám az iskolarendőr, akit már korábban is láttam ott. Hangsúlyoznom kell, hogy egy nagyon illedelmes hölgyről van szó. Megkérdezte, hogy ottmaradnék-e a blokád után, hogy igazoltasson, mert mint mondta, erre parancsot kapott. Meglepődtem, de beleegyeztem. Akkor azt mondta, »tudja, azért fordulok önhöz, mert inkább egy felnőttet igazoltatok, mint a gyerekeket«. Azt mondtam neki, ne is a gyerekeket, ha kell valami, itt vagyunk mi, felnőttek” – mesélte a Danasnak Franović.
Elmondta, hogy a blokád befejeztével ő is és férje is megmutatta igazolványát, a rendőrnő pedig telefonon ellenőrizte, hogy a házaspár ellen folyik-e valamiféle nyomozás.
„Már ez az ellenőrzés is hosszan tartó és nevetséges volt. Egy pillanatban csatlakozott hozzá kollégája is, aki az adatainkat felírta egy kis füzetbe. Ezek az adatok pedig, természetesen ott kötöttek ki, ahol” – mondta a belgrádi hölgy.
Néhány nappal később közlekedési vétség miatt kaptak szabálysértési feljelentést.
„Csodák csodájára expressz gyorsasággal, a pénteki feljelentést már szerdán megkaptuk. A rendőrség tehát, ha akar, akkor tud dolgozni” – jegyezte meg a megbírságolt nő.
A feljelentésben, amit eljuttatott a Danas szerkesztőségéhez az áll, hogy a nevezett polgár a Stari grad városnegyedben a Dušan cár utca 66 számnál az úttesten tartózkodott, pedig az említett utcában volt gyalogjárda, így kötelessége lett volna a gyalogosok számára kijelölt helyen tartózkodni, és ezzel megsértette a közlekedésbiztonsági törvény 94. szakaszát.
Franović azt mondja, az eset nem bátortalanította el, ezen a héten pénteken is ki fog menni az útkereszteződésbe, hogy megemlékezzen az újvidéki áldozatokról.
Szerbia alkotmányának 54 szakasza előírja, hogy a polgároknak joguk van békés gyülekezéshez és véleményük nyilvános kifejezéséhez, azzal a feltétellel, hogy az összejövetel erőszakmentes – a 16 perces néma kegyeletadás pedig minden bizonnyal ilyen.
A nyitókép illusztráció (Fotó: Mina Delić)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

