Miután az egyetemeket blokád alá helyező egyetemisták június 28-ra újabb tömegtüntetést hirdettek Belgrádban, sajtótájékoztatót tartottak a Pionír parkban azok a fiatalok, akik magukat „Tanulni vágyó hallgatóknak” nevezik, de egyre többen Vučić egyetemistáinak vagy statisztáinak csúfolják őket. Ők a tüntetés szervezőit azzal vádolták meg, hogy aznapra erőszakos cselekményeket készítenek elő.
Vladimir Balać, az újvidéki Műszaki Tudományok Karának hallgatója egy dokumentumot mutatott meg az újságíróknak, amelyről azt állította, hogy a blokádot kitaláló és azóta is fenntartó diákoktól származik. Elmondása szerint ebből kiderül, hogy Vid-napjára támadást terveznek ellenük, és úgy értékelte, hogy ez erőszakra és fizikai megfélemlítésre való felhívás.
A dokumentum hitelességét az N1 Televízió nem tudta megerősíteni. Az állítólagos szöveg szerint a blokádot tartó hallgatók Vidovdan napján felszabadítják Ćacilendet.
Balać szerint a dokumentum felszólítja az embereket arra, hogy június 28-án 21 óráig minden Ćacilend-rezidens, aki nem akar velük együtt „egy népi zászló alatt” kiállni, hagyja el a Pionír parkot és a Szerbiai Képviselőház előtti teret.
„Mindenkinek világosnak kell lennie – ez felhívás az erőszakra. Ez felhívás arra, hogy öljenek meg bennünket, ha nem távozunk a közterületről, ahol csak azért tartózkodunk, mert az egyetemeinkről – törvény- és alkotmányellenesen – kizártak bennünket” – mondta Balać. Mint emlékezetes, a blokádot szervező egyetemisták az X közösségi oldalon felszólították a polgárokat, hogy június 28-án jöjjenek Belgrádba, ahol a március 15-ei tömegtüntetéshez hasonló rendezvényt szerveznek.
Bejegyzésük elején a következő kérdést tették fel:
„Rengetegen vannak a városban?”, majd így válaszoltak: „Még többen lesznek!”
Végül hozzátették:
„Mindenki jöjjön Belgrádba június 28-án. Találkozunk Vid-napján!”
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!