Az Akadémiai Plénum feltette a kérdést az úgynevezett „tanulni vágyó diákoknak”, akik a Pionír parkban vertek tábort, hogy miért nem akarnak többé tanulni, és miért nem távolítják el maguk a sátrakat a Ćacilendről, írja a Beta.
„A Műszaki Tudományok Kara Újvidéken, ahol Vladimir Balać tanul, már május 28-án meghozta a döntést az online oktatásról, így fiatal kollégánk abban a formátumban követheti az előadásokat, tanulhat és készülhet a vizsgákra. Nem világos tehát, miért tartózkodik még mindig Ćacilendben. Ugyanígy, a tanulni vágyó diákok úgynevezett informális vezetője – Miloš Pavlović – is úgy tűnik, feladta a tanulást, hiszen ő sem hagyta el a Ćacilendet, pedig a belgrádi Orvostudományi Kar június 11-én szintén meghozta a döntést a tanórák hibrid pótlásáról” – emlékeztet az Akadémiai Plénum közleményében, hozzátéve, hogy nincs tudomásuk arról, hogy más hallgatók is tartózkodnának a Pionír parkban.
Kiemelik, hogy ha mégis vannak ott mások is, nekik is felteszik ugyanazt a kérdést: „Miért vannak még mindig ott?”
„Az Akadémiai Plénum felszólít minden „úgynevezett tanulni vágyó diákot”, hogy valóban kezdjenek el tanulni, és haladéktalanul, saját kezűleg takarítsák el a nem higiénikus tábort az Elnökség épülete elől. Ha ezt nem teszik meg, azzal csak megerősítik azt az állítást, hogy nem a tanulás a céljuk, hanem politikai eszközként felhasznált provokátorok, akik zavargásokat és erőszakot akarnak okozni” – áll az Akadémiai Plénum közleményében.
Hangsúlyozzák, hogy ebben az esetben minden jövőbeli eseményért kizárólag Szerbia elnöke lesz a felelős, akiről azt állítják, hogy folyamatos kapcsolatban és egyeztetésben áll ezzel a diákközösséggel.
A magukat „tanulni vágyó diákoknak” nevező csoport szombaton reagált a június 28-ára meghirdetett nagy diáktüntetés bejelentésére. A „Ćacilendben” tartózkodó diák, Vladimir Balać – Miloš Pavlović jelenlétében – azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a blokádban részt vevő diákok Vid-napján (június 28.) alkalmával szeretnék „megtisztítani”a „Ćacilendet”, vagyis meg akarják őket ölni.
Az Akadémiai Plénum magyarázata szerint a „Ćacilend” „a közbeszédben elterjedt elnevezése annak az illegális és nem higiénikus tábornak a Pionír parkban, ahol főként olyan személyek tartózkodnak, akikről nem könnyű megállapítani, valóban diákok-e.”
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!